6. rész | Esküvő és egyéb galibák |

                                                                Hablaty szemszöge
 Egy hónap telt el az Utó-Snoggletogi ünnepség óta. Astriddal vitatkoztunk az esküvőről, mert nem nagyon tudtunk megállapodni a dátumnál. Az utolsó ilyen veszekedés alkalmával anya közbeszólt, és kitűzte a mai napot.
  Bizony, ma délután már lesz feleségem. Olyan, akit mindennél jobban szeretek, és ezt viszonozza is. 6 évvel ezelőtt, ha valaki leszólított volna, hogy azt mondja nekem, rámtalál a szerelem, illetve rám lel szívem választottja, egyszerűen kinevettem volna. De most, 21 évesen, a szülőfalum vezetőjeként a múlt mintha nem is lenne olyan sötét, mint ahogy láttam. Hiszen segített felnőni a feladataimhoz. Ha nem erősítettek volna meg azok az idők, apám halálakor egyszerűen elfutottam volna. És ha elmenekültem volna, Drago ki tudja mit tett volna Hibbanttal, no meg Fogatlannal... Most minden sárkány egy gonosz gnúvadnak engedelmeskedne, elpusztítaná a földünket. Árvává vált az az ember, és árvává tett volna másokat is.
  Hosszas elmélkedésemet szárnycsapások zavarták meg.
Hátra fordultam, hogy megnézhessem, még is ki merészkedett ilyen korai órákban Sárkányhónaljra, de csak egy kapucnis, szőke lányt láttam felém lépkedni vastag szőrmebundával bélelt csizmájában.
  Fekete sárkányom izgatottan pattogott oda a kék siklóhoz, hogy fogócskára invitálhassa.
– Jó reggelt, hölgyem! Hogy-hogy ilyen korán? – levágta magát a fűbe mellém, és összevonta a szemöldökét. Már a mozdulataiból láttam, hogy bizonyára eléggé berágott valakire.
– Hablaty, ne szórakozz már! – szólt rám szokatlanul megemelt hangszínen. – Komolyan azt hitted, nem tűnik fel nekem, ha napfelkelte előtt egyszer csak eltűnsz otthonról? És otthagysz engem egyedül? Ráadásul felkeltettél a hangos matatásoddal. Ezt a nyamvadt fém-tákolmányt nem lehet halkan magadra rakni? – bökött indulatosan a lábam felé. Felemeltem a kezem az ölemből, hogy a vállára rakjam, viszont megelőzött, és arrébb lökte. Nem erős mozdulattal ugyan, de ezzel is meglepett.
 Korábban is voltak hangulat-ingadozásai (csak akkor meri kiereszteni, amikor velem van, vagyis inkább rajtam vezeti le), de a közeledésemet sosem utasította el.
– A-astrid? Minden rendben? – kérdeztem olyan óvatosan, ahogy csak tudtam.

– Nem, nincsen! Délután hozzád megyek, erre elmész? Honnan kellett volna tudnom, hogy egyáltalán visszatérsz-e időben? Miből kellett volna azt gondolnom, hogy... – könnyekkel teltek meg égkék szemei. – Hogy fontos vagyok neked? – szorosan magamhoz öleltem.

Nem saját fanart!

– Nagyon fontos vagy. Szeretlek, Astrid – súgtam a fülébe, mire zokogásban tört ki. 

 Amíg rázkódtak a vállai, öleltem, csak aztán toltam el magamtól, hogy  letöröljek egy utolsó könnycseppet a szeme sarkából.

– M-mi volt a baj? – kérdeztem, végigsimítottam kipirult arcán, mire nagyot sóhajtva simult az érintésembe.
– Nem tudom, Hablaty. De megijedtem – nyitotta ki a szemét, és tekintetét az enyémbe fúrta. A mindig vidáman csillogó íriszeiben most valóban pánikot véltem felfedezni.
 – Jól van, már nem kell félned. Vigyázok rád – öleltem magamhoz ismét. Arcát a mellkasomba nyomta, mély lélegzeteket próbált venni.
                               ***
 Ebédidő volt, mikor hazakeveredtünk. Aggódtam Astridért, de megpróbáltam leplezni.
  A nagyteremben lévő asztalunknál a többiek már javában majszolták a jaksültjeiket. Mennyei illatok szálltak felénk, ahogy odaléptünk a bandához.
– Hello! M-miért ismerős nekem ez a... HANGA! – kiáltottam fel, ahogy megláttam a fonott, fekete hajú lányt. Hogy megnőtt... – Teljesen elfeledkeztem arról, hogy ma érkezel...
– Nyugi, Hablaty, Takony körbe vezetett – szólt nevetve, miközben Astriddal szorosan összeölelkeztek.

Ide csak nem találtam meg végül azt a gifet, amit kerestem:(

– Mennyire megváltoztatok! – kezdett el csacsogni, mikor tett egy-egy sültet Astrid és az én tányéromra. – És gratulálok nektek! Biztos nagyon izgatott vagy – kacsintott rám egy vállveregetést követően.
– Az nem szó erre, hogy izgatott... – vakartam meg a tarkómat.

Okéé, miért van az, hogy amikor nem keresem, az orrom előtt van minden gif, amikor meg kellene, nyoma vész?

Legyintett, és visszaült Takonypóc mellé.
– A lényeg, hogy végre sikerült megkérned a hölgyeményt.
– Na igen, nem volt egy könnyű menet – nevettem zavartan, miközben lepillatottam az asztal árnyékában összefont ujjainkra. Astrid is így tett, és megszorította a kezemet. Összemosolyogtunk.
– Szóóval... Milyen volt Takonypóccal tölteni az időt? – kérdezte Astrid megtörve a kínosan szinte ránk zuhant csöndet.
– Remekül szórakoztunk – válaszolta Takonypóc és elégedett vigyort lőtt Hanga felé.
– Talán te élveznéd, hogy egy olyan vikinggel kellene körbejárnod Hibbantot, ami egyébként rengeteget változott, elismerésem, Hablaty – nézett rám egy pillanatra elmosolyodva. – ,aki folyton magát fényezi, ahelyett, hogy a szigeten történtekről mesélne, de nem, én nem élveztem.
 Takonypóc megforgatta a szemét, és folytatta az evést.
– Veletek mi a helyzet? Értem én, hogy ma esküdtök, meg eljegyezted, de ezenkívül mi újság? – nézett ránk Hanga izgatottan. Mintha a válaszunkra a többiek is kíváncsiak lettek volna, mert mind a 8 tekintet minket vizslatott.
– H-hogy-hogy mi a helyzet? Pár napja hozzám költözött Astrid, anyának építtettünk már egy külön házat nem messze a miénktől. – Hanga még mindig kíváncsian fürkészett minket, a többiek elvoltak már foglalva azzal a roppant vicces ténnyel, hogy Fafej betömött két egész jakcombot a szájába. Ugye, hogy vicces? Szerintem sem. – M-most mi van?
– Gyereken már gondolkodtatok? – bökte ki, ami a csőrét zavarta.
 Ironikus módon épp ittam egy korty hideg vizet, ami így felment az orromba, és köhögni kezdtem. Astrid bár elgondolkodva nézett rám (volt valami nagyon fura tekintetében), azért megveregette a hátamat.
– Gy-gyereken? – nevettem fel zavartan a tányéromat bámulva.

 Erre már a társaság hangos fele is felkapta a fejét.
– Persze, hogy gondolkodtunk. Majd ha... Készen állunk rá – mentett ki Astrid, és alig érezhetően megsimította a combomat. Hálásan néztem fel, a szemébe.
– Háát, ha ti mondjátok. Halvér, Kőfej? Úgy látom megkedveltétek egymást – terelte át a témát nagydarab barátunkra és a jobbján ülő lányra.
– Na igen... Miután legyilkolta Takonyt, elnyerte a szívét. Kétségkívül az én hugom – elmélkedett teli szájjal Fafej.
– Halvér? Te verekedtél? Ráadásul még győztél is? Mikről le nem maradok!
– Változnak az idők... – helyeseltem, és remélve, hogy most megúszom ép bőrrel, kortyoltam párat a vízből. Jól esett a hűvössége a kiszáradt torkomnak.
                                                                                ***
– Hablaty, készülődnöd kéne! – kiáltotta lentről anya.
– Odinra, hány óra van?? – kaptam fel a fejem egy gyűrött, összeizzadt papírkából.

Ránéztem az ablakomban lévő napórára. – Thor szakállára, már 3 óra? 4-kor kezdődik az esküvő... Ez a fránya eskü. Az ő hibája minden – zsörtölődtem hangosan, és kinyitottam a szekrényemet. Elővettem belőle egy kifényesített lábat, kiemeltem a fogasról apám köpenyét (kicsit méretre vágtuk, hogy jó legyen rám is), előszedtem egy tiszta nadrágot, meg két zöld, egymástól árnyalatban eltérő pólót, egy hosszúujjút és egy rövidujjút.
 Miután gyorsan átöltöztem, a tükrömhöz léptem. Elgondolkodtam, hogy leborotváljam-e a pár hetes borostámat, végül pedig úgy döntöttem, jobban teszem, ha megszabadulok tőle. A hajamban lévő kis fonatokat meghagytam, megborzoltam a hajam, és készen is voltam.
 – Indulhatunk? – nyújtotta felém a könyökét anya, mikor leértem az emeletről. Sóhajtottam egy hatalmasat, és belékarolva kiléptünk a hidegbe.
 A Nagyterem szemkápráztatóan nézett ki. Az "oltár" felé vezető út mellé voltak rendezve a padok és asztalok, a mennyezetről pedig apró, fehér virágokkal teleaggatott zsinegek lógtak.
  Ahogy megláttak a srácok az oltár mellet álló asztaluknál (Hanga, Halvér, Takonypóc, Kő és Fa), felém kezdtek integetni. Anyával odasiettünk.
 – Izgulsz, huh? Lefog esni az állad, ha meglátod, megnyugodhatsz – mondta a legkevésbé sem megnyugtatóan Hanga, miközben óvatosan az ajtó felé fordított engem.
  Hangának igaza volt.

Ezen a szintén nem saját fanarton láthatjuk a ruháját.

Belépett Astrid, és megszűnt körülöttem a világ. Rázendítettek a zenészek.
  Ahogy Astrid lépkedett Hofferson úrral az oldalán, a gyönyörű kék ruhája lebegett mögötte. Kis fonatán kívül minden tincse könnyeden omlott a vállára.
   Mire feleszméltem, már mellettem állt, fogtuk egymás kezét, és Bélhangos megköszörülte a torkát.
– Azért gyűltünk ma össze, hogy összeköthesse ez a két remek fiatal az életét. Mondhatjátok a beszédeteket – összenéztem Takonypóccal, és valami fura mosoly volt az arcán. Megvontam a vállam, és előszedtem a lapomat.
– Vakmerő Astrid Hofferson, fogadom, hogy továbbra is melletted fogok állni, megvédelek, amikor csak kell. Szeretlek, hölgyem – mondtam mosolyogva Astrid felé fordulva.
– Hablaty Haddock, a harmadik. Te vagy a legcsodálatosabb ember, akit ismerek. Sem jobb párt nem tudok elképzelni magam mellé, sem jobb főnököt a falunk elé. Talán nem tudod, de ha te nem vagy, már én sem lennék. Magányos voltam, mert bemocskolta egy sárkány a családom nevét. Gyűlöltem ezeket a pikkelyes lényeket, és próbáltam kitűnni a tömegből, de csupán melletted éreztem úgy, hogy tényleg helyre tudom hozni, amit elrontott a nagybátyám és az a sárkány. Köszönettel tartozom, amiért megismertettél velem azon az éjjelen egy új világot. Nélküled senki sem tartana ott, ahol. Szeretlek – nézett fel mélyen a szemembe a lapjáról. Nagyon visszakellett magamat fognom, hogy ne csókoljam meg idő előtt.
 A következő pillanatban megint csak próbára lett téve a tűrőképességem, ugyan is Fogatlan egy piros nyakkendővel a nyakán lépett hozzánk, odatartotta a fejét, hogy elvegyük a két kis fülére akasztott gyűrűket. Majdnem hangosan felröhögtem, és a szemem sarkából mintha azt láttam volna, hogy Astrid is beharapta az ajkát.
– A Thor tudja ki által rám ruházott hatalomnál fogva, ezennel házas társakká nyilvánítalak titeket – mondta fennhangon Bélhangos, ahogy ráhúztuk az aranygyűrűket a másik ujjára. – Főnök, megcsókolhatod az arát – jelentette be végre, én pedig nekiestem Astridnak. Két csók után elmotyogtam egy "én köszönök mindent"-et, megöleltem, nyomtam egy puszit a homlokára.
 Kezdődhetett a lakoma.
                                                                                   ***
 Amikor azt hinné az ember, egy tökéletes nap verhetetlen, és végig tökéletes is marad, rájön, hogy ez nagyon nem így működik. Az életnek mindig más terve van.
  Nagy vonalakban folyt a lakodalom, éppen valamin nevettünk, mikor Astrid félrehívott, hogy rosszul van.
   Az arca sápadt volt, a keze jéghideg.
– A-astrid, minden oké? Mi a baj? – tettem a kezem aggódóan a homlokára. Az is ki volt hűlve.
 Rohantam volna segítségért, amikor váratlanul összeakart esni.

Gyors mozdulattal elkaptam. Kiáltottam, hogy valaki segítsen, de nem hallottak meg. Astridot az ölembe véve futottam hazáig.
  Anya szerencsémre otthon volt.
– Mi történt? – kérdezte, és betakarta az ágyamon fekvő, eszméletlen lányt még egy pléddel.
– Nem tudom. Ma reggel is furán viselkedett, apróság miatt úgy felhúzta magát, hogy ordítozni kezdett velem. Most meg... Elájult a vacsorázásnál. Cs-csak úgy...
– H-hol vagyok...? – kezdett el mocorogni mellettem Astrid. Megkönnyebbülten simogattam meg az arcát. Értetlenül kapkodta köztem és anya közt a szemét.
– Elájultál, hölgyemény. Van valami mondani valód nekem? – tettem a csípőmre a karomat, és felvont szemöldökkel néztem rá.

Mintha vonakodott volna, hogy elmondja az igazságot, de végül megrázta a fejét.
– Ne-nem... Nincsen.