10. rész | Az ikrek |

                                                                     Astrid szemszöge

A napot azzal kezdtük, hogy elmentünk Gothihoz.
 Fogalmam sem volt, még is hogy fogja megállapítani, hogy belül egészséges-e a baba, és hogy egyáltalán hány baba van, de inkább ráhagytam, ez biztos valami gyógyítós dolog.
                                                                             ***
– N-na, mit mondott? – rohant hozzám Hablaty, miután végeztem Gothi kunyhójában. Zöld szemei izgatottan csillogtak.
– Hmm... Kaptam egy csodás masszázst, muszáj majd neked is megmutatnom, hogyan. 16. hétben járunk, és... – megálltam pár pillanatra, hogy húzhassam az agyát. – És ikreink lesznek. – olyan szorosan ölelt magához, vagyis inkább a fejemet, mert nem akarta megnyomni a hasamat, ahogy csak tudott. – Egyébként, este az én szívverésemet hallottad. És kaptam olyan gyögynövény készítményeket, amik magzat védők... Meg valami krémet is a hasamra.
– É-értem... Hogyan mondjuk el a srácoknak? Ötlet?
– Hát, üljünk le velük beszélgetni. Mondjuk a mai ebédnél – feleltem vállatvonva, és elindultunk lefelé a lépcsőn.
– Jó. De mit mondjunk?
– Hablaty, csak mondjuk el nekik, nem kell körítés. Szerintem már így is észre fogják venni – mutattam a hasamra.
– N-nem is tudom... Ha nem tudnám, hogy terhes vagy, arra tippelnék, hogy sokat ettél... Tudod... – mérgesen ökölbe szorítottam a kezemet.
– Ha nem lennénk ilyen magasan, egy lépcsőn, most olyan oldalba verést kapnál, mint annak a rendje. Fogd csak vissza magad! – mondtam közel hajolva az arcához. Nyelt egyet, és sietősebbre fogta a lépteit, hátha lehagy. Pechére megtudtam, hogy most már sportolhatok nyugodtan, így utána futottam.
 A Nagyterembe nevetve léptünk be.
– Nocsak, nocsak! A gerle párnak eszébe jutottunk? – kérdezte mosolyogva Hanga.
– Vicces... – válaszoltam erőltetett vigyorral, miközben helyet foglaltam Hablattyal Halvér mellett.
– Srácok, l-lenne egy hírünk...
– Tudjuk, tudjuk. Astrid meghízott. – most gondolkodás nélkül felpofoztam Takonypócot az asztal fölött.
– Khmm... Vigyázz a szádra – méregettem összeszorított szemekkel.
– Tehát... Astrid ikreket vár – bökte ki Hablaty, idétlenül mosolyogva. Átkarolt, a tekintetében pedig büszkeséget láttam meg. Ettől pedig én is büszkének éreztem magam.
– Hova vár ikreket? – pislogott nagyokat Fafej, aztán leesett neki. – Óóó, vagy úgy! Már értem...
 Megforgattam a szemem, és szűntelenül mosolyogva fogadtam a gratulációkat.
– És hány hónaposak vagytok? – kérdezte Hanga.
– Nem sokára négy. A nehezén túl vagyok.
– A falu előtt lesz bejelentés?
– H-hogy micsoda? – Hablaty felvont szemöldökkel nézett Hangára.
– Amikor a falunk vezetőjének már volt felesége, egyik nap összehívott egy gyűlést a csarnokban. Bejelentették, hogy az örökösük úton van. Nálatok ez nem szokás? – vonta fel ő is kérdőn a szemöldökét.
– Majd megkérdezem anyámat... – felelte a jobbomon ülő fiú egy vállrántással.
– Jó.
– Veletek mi a helyzet? – kérdezte Hablaty, mire a csapat összes tagja egyszerre kezdett el beszélni. – Egyesével, srácok!
– Én tervezem, hogy keresek valami nőt. Képzeljétek el, kiderült, hogy senki nem mehet hozzá egy csirkéhez... – mesélte teli szájjal Fafej.
– Sok sikert...
– Mi Kőfejjel sokat beszélgettünk...
– Nem csoda, hiszen éjjel-nappal egymás seggében loholtok – vágott közbe Takonypóc.
– Szóval... – folytatta Halvér, szóra sem méltatva a morcos képű vikinget. – Jövőre talán összeházasodunk.
– Már ti is?! Ezt a kettőt itt, mellettünk még megértem, vagy öt éven át szenvedtek – pillantott ránk Takony. – Jobb lesz belehúznom...
– Ugyan, mivel? Akkora egy tahó lettél, rád sem ismerek – néztem szúrósan rá.
– Fogd be, Astrid...
– Abbahagynátok? – lépett közbe Hablaty, fél, felvont szemöldöke pedig lassan a plafonig ért. – Hanga?
– Igazából... Velem semmi izgalmas nem történt. Utazgatok, amikor pedig nem, a nagybácsimnál lakom.
– Aham... Takony?
– Oh, velem sincs sok dolog. Csajozok, Kampóval repkedek, meg ilyenek – válaszolta nagyképűen.
– Csajozol? Mármint azt nevezed te csajozásnak, hogy lányokat versz? Ennél még Hablaty is jobban udvarol! – vertem kupán a kanalammal. A barnahajú fuldokolni kezdett egy falat hústól. Megcsapkodtam a hátát.
– Pofa be, Astri...
– JÓ, EBBŐL ELÉG! – csapott ököllel az asztalra Hablaty. – Te, most szépen elmész, és átértékeled, hogy megéri-e sértegetni a barátaidat, ahelyett, hogy kedves lennél! – parancsolt rá a fiúra, miközben a bejárati ajtó felé mutatott villával a kezében.
– De...
– Semmi de! Tűnés! – kiáltotta Hablaty ellentmondást nem tűrő hangnemben.
– Jól van, jól van főnök... Nem kell kiabálni – forgatta a szemét, felállt, és ott hagyott minket.
– Inkább én is megyek – szóltalt meg pár perc múlva Hablaty, elengedve a kezemet.
– Mi? Miért? És hova? – megvonta a vállát, ahogy felállt.
– Este találkozunk.
 Semmi puszi, érintés, csak sarkon fordult, és elviharzott.
                                                                                ***
 Ahogy ígérte, sötétedés után hazaért. A haja teli volt hópelyhekkel, köpenyén a szőrszálak összetapadtak egymással.
 Kirántott az asztal alól egy széket, majd levágta magát rá.
 Kezem megállt mosogatás közben, kérdőn tekintettem rá.
– Baj van?
– N-nem... – felelte az asztallapot szuggerálva. – De – sóhajtott fel. – Tudod... Van ez a Takonypócosdi. – bólintottam, és leültem vele szemben. Kezemmel megtámaszkodtam a derekamon, próbálva kicsit nyújtózkodni. – Szóval... Ahogy te is mondtad... Nem ismerek rá. Miután kiakasztott, hogy kutyaként bánt veled, és elküldtem, utána mentem. Félúton a Perem felé értem be, leszálltunk beszélgetni kicsit. Azt mondta, Morgópóccal van valami. Hetek óta az ágyat nyomja. Ezért lett ilyen kiállhatatlan az a fiú... Megegyeztem vele abban, hogy változtat a modorán.
– Húha, kemény menet lehetett.
– Az volt bizony. Apámmal nem veszekedtem egy huzamban ennyit, mint vele – mosolyt erőltetett magára. – Hogy v-vagy?
– Sajog a hátam, meg a derekam, egyszerűen kibírhatatlan – simítottam végig domború pocakomon. Hablaty megkerülte az asztalt, és fölém hajolva belepuszilt a hajamba.
– Mi lenne, ha kapnál egy jó kis masszázst? – tekintetét az enyémbe fúrta, ahogy gyengéden megérintette az épphogy kidudorodó pontot a köldököm alatt. Az egyik kicsi megint forogni kezdett, lábbal nekifeküdve a hasfalamnak.
– Benne vagyok... Megmutatom azt a különleges technikát.
– Nem kell. Jártam Gothinál, megkértem, hogy mutassa meg nekem. Hoztam valami olajat is, amitől állítólag nyugodtabbá is fogsz válni, jobban tudsz majd aludni – felhúzott a székről. Nehezen rátaláltam az egyensúlyomra, és követtem fel, a lépcsőn.
 Fent már kérni sem kellett, simán elterültem a matracon.
  Ő még matatott azon a polcon, amin a terhességi vitaminokat, meg kenőcsöket tartjuk, aztán felemelt egy lilás zöldes színű folyadékkal teli üvegcsét, és mellém ült.
– Maradj inkább fekve – tolt vissza vállamnál fogva, mikor látta, hogy küszködöm a felüléssel. Lassan húzta fel a pólóm alját, és még ennél is lassabban hajolt hozzám, hogy megpuszilja a hasamat. Azok az óvatos puszik... A mozdulatra megmocorogtak az ikrek, újra rugdosni kezdték hol egymást, hol engem.
– Ejha, igazi örökmozgók!
– Ne is mondd... Szörnyűek.
– Azt mindjárt gondoltam – lecsavarta az üvegcse kupakját, és megszaglászta. – Szagold csak meg – nyújtotta az orrom elé. Beleszippantottam a levegőbe, aminek valóban nagyon kellemes illata volt.
 Visszahúzta a kezét, majd csöpögtetett egyik tenyerébe, és összedörzsölte a másikkal.
– Fordulj az oldaladra.
– De melyikre? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Választ meg sem várva a balamra fordultam. Ettől a testhelyzettől mintha csak jobban felélénkültek volna a babák, ezért inkább megpróbálkoztam a jobb oldallal. Az már sikeresebbnek bizonyult.
– Rendben... A-akkor kezdem – figyelmeztetett, mielőtt hűvös kezeit a hátamra rakta volna.
 Érintései elvarázsoltak, olyannyira ellazultam tőlük, hogy képes lettem volna elaludni. Mélyeket sóhajtoztam, ahogyan azt korábban a javasasszony is tanácsolta.
 Hasamon váratlanul értek puha kezei. Az ikrek rögtön mozgolódásba kezdtek.
 – Nem is tudom, ők most még ki sem fejlődött babák, vagy egy tömeg, akik tiltakoznak minden érintésem ellen? – halkan felkuncogtam.
 – Már most eltanulják, látod, látod, hogyan menjenek az apjuk agyára. – pajkos mosolyra húzta a száját, aztán újra megpuszilta a hasamat. Őrült rugdalózásba kezdtek az ikrek.
– Nem fura?
– Nem. Nézd – megböktem a pocakom, mire a lakók visszaböktek. (Hihi, vikingek korabeli Facebook :D)
– O-okéé... – felemelte a fejét rólam.
 Két kezével most a domborulat mellett, az oldalamon írt le apró, majd egyre nagyobb köröket, aztán elkezdett haladni feljebb, míg nem már a köldököm melletti részt simogatta.
  Az ikrek, mint akik jól végezték dolgukat, mocorogtak még párat, mielőtt aznapra felhagytak volna a bulizással.
– Ezt gyakrabban is csinálhatnád... – nyitottam ki egy pillanatra a szememet. – Eszméletlen... Ráadásul sikerült ezt a kettőt is álomba ringatnod. Nagyon ügyes vagy, édesem – hosszú csókot váltottunk, megismételte még egyszer ezt a pocak simogatós dolgot, aztán elnyomott az álom.