11. rész | Sárkány verseny |

      Így a rész előtt megejtenék egy rövidke köszönet-nyílvánítást az Armynak, és Benikémnek. (Até, neked meg a tegnap estit külön!)
Na gyerekek... Mai napon több mint 105 megtekintésem lett. Szememnek nem hiszek... Hatalmas szó, hogy KEVESEBB MINT KÉT HÓNAP ALATT(!!!) ennyi gyűlt össze.

 Köszönöm a biztató szavakat, és hogy nem hagytátok, hogy üljek ennek a résznek a folytatásán! xD
A következő hetek lesznek még nagyon érdekesek, mivel kórházba kell mennem. Ha megtudok dátumokat, jelzem nektek.
(A 7 vizsgám pedig sikerült, nyugi van :3)
Kérdésekkel bombázzatok majd még ventilátorok! :D

A Ti kérdeztek, Mi válaszolunk pedig átcsúszik 700 + megtekintés megülleplésére.
                                                                       
                                                                       Astrid szemszöge

 A 150. verseny napja. 
 Már korán reggel felkeltem, azzal a szándékkal, hogy átmegyek az istállóba Viharbogárhoz.
 Éppen a kapucnimat rendezgettem, amikor Hablaty a szemét dörzsölve felült az ágyban.
– Hová készülsz? – hangja még kicsit karcos volt, de ezt egy torok köszörülés helyre is hozta.
– Viharbogárhoz, elmegyünk gyakorolni.
– Miből gondoltad, hogy indulhatsz a mai versenyen? – megtámaszkodtam a csípőmön, és kérdőn néztem rá.
– Miből kellett volna gondolnom, hogy nem mehetek el?
– A-astrid...
– Nem lesz semmi baj! – vágtam a szavába. – Jól vagyok. Eszek előtte, viszek magammal vizet.
– És ha még is lesz valami? – felállt, majd elém lépett. Aggodalommal teli tekintetét az enyémbe fúrta.
– Ha lesz is, szólok – lágyan megcsókoltam.
– Na jó... – nyögte a csókba.
– Akkor megvagyunk?
 Sóhajtott egyet, majd bólintott.
 – Délután találkozunk – kapott egy arcra puszit, aztán elhúztam a csíkot, mielőtt meggondolta volna magát.
 Miután bedobtam egy könnyű reggelit, kiléptem a bejárati ajtón. Az első napsugarak épphogy utat tudtak maguknak az égen tornyosuló, szürke felhők között. A hó szállingózott, a jeges szél pedig csak rontott a helyzeten.
– Izgalmas lesz ez a verseny, ha nem áll el a szél – motyogtam magam elé, az istálló felé menet.
 Ahogy bezártam magam mögött a nehéz fa ajtót, kipirult arcomon szétáradt a meleg. Leemeltem kócos hajamról a kapucnimat, és egy kefékkel, meg szivacsokkal teli vödörrel a kezemben nyitottam be Viharbogár boxába.
 Még békésen szunyókált, amikor meglóbáltam hatalmas orrlyukai előtt egy csirkéből készült jutalomfalatot. Fején korona szerűen elhelyezkedő, hosszú tüskéit tőből mozgatta, sárga szemeit pedig rám szegezte. Köszönésképpen halkan kerregett egyet.
– Szép jó reggelt, kislány! Csutakolás után mit szólsz egy bemelegítő repüléshez? – Még is csak muszáj megnéznem, hogyan reagálnak a picik, ha több ezer méterrel a föld felszín felett fogok repkedni. – tettem hozzá magamban. Alaposan megvakargattam csinos pikkelyeit, és letisztogattam hosszú karmait, majd felcsatoltam hátára a nyerget.
 Rutinszerűen megpróbáltam felugrani rá, de egyszerűen nem ment. A bokám túlzottan fel volt dagadva ehhez a művelethez. Szerencsétlenkedtem párszor, aztán rájöttem, hogy más eszközökhöz kell folyamodjak. A sarokban hevert egy nagy láda, mellé léptettem siklómat, ráálltam a láda tetejére, és elrugaszkodtam.
 A kényelmes nyeregben való fészkelődésnél jelezte ez egyik kölyök, hogy figyel, kíváncsi, mi fog most történni.
Meglepő módon, mikor lassan a levegőbe emelkedtünk, egy mukkanás sem jött belülről.
– Öröklitek apátoktól, úgy hiszem... – nagyon lassú mozdulatokkal simogattam meg a pocakomat. – Viharbogár, lassú köröket! – kértem kék sárkányomat, de még mindig a pocakom miatt elöntő büszkeség, öröm, de ugyanakkor félelem extázisában voltam.
 Talán az ötödik, már kicsit gyorsabb, természetesen végig egyirányban történő körnél volt az a pont, hogy a gyomrom ki akarta lökni azt a kevés ételt is, amit korábban be tudott fogadni.
  Megállítottam Viharbogarat, pár percnyi egyhelyben lévő lebegés után pedig újra nekiindítottam, már szinte teljes erővel csapkodta kecses szárnyaival a levegőt.
  A babák megérezhettek valamit, ugyan is onnantól tényleg nem mozogtak. Se szárnyrebbenésekhez, se pukkadozó buborékokhoz hasonló mozgások. Talán lehetett abban valami, hogy Gothi szerint "ahogy érez az anya, úgy a baba". Mikor ideges vagyok, vagy félek, belül mintha számkivetettekkel harcolnának. Mikor meghallom Hablaty mély, megnyugató hangját, és vagy megérint engem valahol, bármilyen verekedésbe is kezdett a két picúr, azonnal felhagynak vele, és egyszerűen megnyugodnak.
  Hosszas gondolkodásomat sipításhoz hasonló zaj zavarta meg. Alapjáraton összeugrottam volna meglepődésemben, de ezt a hangot ezer közül megismertem.
  Ez bizony egy éjfúria volt.
– Lovas nélkül? Fogatlan? Mi történt? – ő csak fogatlanul mosolyogva nézett a lejjebb lógatott, hosszú farkának végén lévő farokszárnyakra. A bal oldali szárny, ami helyett általában mindenféle színezésű, mintázatú, fémből, és erős szálú szövetből összeálló pót-farok szokott kengyel irányításra szét nyílni, most úgy tűnt, a helyén van. Érdekes volt, mikor a sárkány önálló mozdulattal kezdte szét-majd vissza feszíteni. Közelebb mentünk hát.
 Szemügyre vettem jó alaposan a farkat, és megláttam végre, amit igazándiból kerestem már, néhány arany bevonatú rögzítő bilincs személyében, meg a fekete és arany színű jelet a piros szöveten.
– Hogy ez a fiú mindenre gondol... Őt merre hagytad?
 Válaszul Fogatlan morgott egyet, és lassan a műhely felé intett a fejével. Úgy tűnt, meg is unta a társaságunkat, mert tovább repült a felhők közé.
– Jó repülést! – mondtam az elszálló éjfúria után nézve. – Gyerünk kislány, folytassuk az edzést.
                                                                                 ***
 Ebéd után beszélgetve vártuk a sárkány akadémiában, hogy Hablaty és Fogatlan megérkezzen.
 Sárkány üvöltés, kopogó léptek, majd megpillantottuk a kapualljban lévő társaságot.
– Mi ez a késés? – kérdezte kissé előrelépve Eret.
– Valami járvány ütötte fel a fejét a sárkányok között az egyik közeli szigeten. Onnan jött segítséget kérni a főnökük – magyarázkodott Hablaty. Eret karba tett kézzel bólintott.
– Kezdhetjük festeni magunkaat? – pattogott izgalmában Kőfej.
– Előbb tisztázzuk az alap szabályokat és követelményeket. –felsóhajtottunk, ameddig Hablaty kezébe vett egy krétát, hogy írni tudjon a kőtáblára.

   A Hibbant-sárkány versenyek szabályai és tudnivalók
• Bárki szerezhet birkát, és el is veheti azt mástól, de amennyiben erőszakot (amely komoly sérülést von maga után) alkalmaz az elvételnél, kizárásra kerül. 
• Fontos észben tartani, hogy csak a kifestett bárányok vannak érvényben.
• Kizárólag egy fekete bárány van, amelynek le vannak ellenőrizve a jegyei, tehát hamisítással ne is próbálkozzon senki.
• Csalni, elvenni más sárkányát szigorúan tilos! Amennyiben még is elköveti ezen dolgok egyikét valaki, az illetőt végleg kizárjuk a versenyből. 
(Csalásnak számít:
-Bárány hamisítás
-Sárkány hamisítás (ez ritka))
• Pont csak akkor érvényes, ha saját sárkányról történik a birka kosárba dobása.
• Bukfencek, trükkök használata engedélyezett, SŐT díjazza is ezt a közönség.
• Kard, szekerce, íj, tőr és egyéb testi épségre ártalmas tárgyak használata szigorúan tilos! 
×Ez alkalommal a versenyzők, és sárkányaik×
>Hablaty, Fogatlan
>Takonypóc, Kampó
>Halvér, Bütyök
>Astrid, Viharbogár
>Kőfej és Fafej, Böff és Töff
>Eret, Fejtörő
×Verseny felügyelő×
>>Bélhangos
×Bíró, amennyiben szabályszegés történik×
>>Gothi.

– Most kezdhetjük a festést – jelentette ki a féllábú, aztán egy vörös festékkel teli vödörbe nyúlt.
– A főnök még akar velünk versenyezni? Azt hittem, már sosem adsz alkalmat a legyőzésedre! – nevettem fel jóízűen. A poént Hablatyon kívül mindenki (még Fogatlan is) díjazta.
 Sárga és kék festéket kentem az arcomra, és Viharbogár szárnyaira, fejére.
– De tényleg, csinálhatnál más... Kevésbé ijesztő arcfestést magadnak! – Kőfej éppen a bátyját próbálta meggyőzni, de mint minden alkalommal, most is eredménytelenül.
– Srácok, ti mit szóltok? – fordult felénk Fafej, az arcára mutatva. Mind hátráltunk egy lépést.
– T-talán sok lesz... S-sok lesz ebből – mutatott Hablaty a fiú egész arcára.
– De az egészre mutattál.
– Igen, az egészből sok lesz – bólintott kelletlenül Hablaty.
– Á, a Haddock aranyköpés! – súgtam a nyakába, egy halk nevetéssel.
– Nem érdekel, Csirke azt akarja, hogy ez legyen rajtam, szóval ez lesz rajtam! – mondta elszántan.
– Még jó, hogy a gyerekeknek nem kell ezt látniuk – súgtam Hablaty fülébe ismét, mire óvatosan elmosolyodott.
 Elléptem mellőle, belenyúltam a piros festékbe két hüvejk ujjammal, visszamentem Hablatyhoz, meghúztam neki az arcán lévő két vonalat, és közben erőteljes csókot váltottunk.
– Sok sikert! – morogtam még mindig nyílvánosság előtt csókolózva. Na, ez az, ami sosem fog a bevett szokásunkká válni.
 Eret vett rá elsőként bátorságot, hogy krákogjon egyet, nehogy a sárkány suliban felfaljuk egymást. Szétváltunk, és egy szemkontaktussal megvitattuk, hogy este folytatjuk.
 Párom zavartan vakargatta a tarkóját, úgy ült fel az immáron teljes festésben lévő sárkányára. Követtük a példáját, majd mindannyian a pálya felé repültünk.
 A nézőtér már tömve volt, mindenütt táblák voltak fejek fölé emelve, rajtuk különböző nevekkel. Nagy volt a nyüzsgés, de a kürt elég hangosan szólt közbe ahhoz, hogy a sárkánylovasokat figyelmeztesse arra, hogy rajt vonalhoz kell állniuk.
– Felkészül, vigyázz... – szemem sarkából láttam, ahogy Hablaty összenéz Fogatlannal. Felálltam a nyeregben, indulásra készen. – SÁRKÁNYOK! – kiáltotta Bélhangos.
 Hablattyal egyirányba kezdtünk el repülni, a többiek mind mind más felé.
 Fellőtték az első bárányt.
– Viharbogár, fogd! – kiáltottam, siklóm pedig kecses mozdulattal karmai közé fogta a gyapjast.
 Fogatlanék ezt látva elhúztak a nézőtér előtt, néhányat pörögve. Ettől természetesen hatalmas üdvrivalgás tört ki. Hablaty szinte sosem száll be versenyezni, így különlegességnek számít, amikor nem csak indul ellenünk, hanem bemutat pár remek trükköt is.
– Ez elég jól teljesít, igaz pajti? – kérdezte Hablaty megsimogatva a hihetetlenül aranyosan mosolygó sárkányát.
– Új szárny, mi?
– Bizony. Új dizájn, új technika, összesítve benne az eddigi pót farkak mindegyik extra tulajdonságát – kezdett el áradozni az új kütyüjéről. A kürt újra megszólalt, de inkább végig hallgattam akkor a kiselőadását, mintsem este, alvás helyett. – Tökéletes az éles kanyarokhoz, pihe könnyű megmunkált acélból van a váza, valamint önműködő, ami lehetővé teszi a gyorsabb manővereket, fordulásokat. Hiper érzékeny a másik szárnyra kapcsozható rúd, a legapróbb rezzenéseket is letudja vele követni a szárny. Plusz bőr kapcsokat is szereltem fel a tartósság érdekében. Ezt tervezem...
– Az utolsó szárnynak – fejeztem be szemet forgatva. – Tudom, tudom. Minden alkalommal ezt mondod. Csak közben figyelni is kéne...
 Mint korábban említettem, ritkán jelennek meg a sárkányversenyeken. Azt viszont nem tettem hozzá, hogy nekik ez mindig valami őrült technológiai áttörés tesztelését jelenti. Emiatt általában nyernek is. De ma elterveztem, hogy nem engedem át a királyfiknak ezt a kiváltságos helyet.
 Az ikreknél könnyű dolgom volt, ezúttal kettő bárányt is eltudtam tőlük lopni. Halvérék meg Ereték már nehezebb (és nagyobbnak is) falatnak bizonyultak.
 Köhögő Jacket épphogy elkaptuk, amikor Takonypóc hátulról egyszerűen nekünk irányította Kampót.
 Próbáltam kapaszkodni a nyeregbe, de túl gyorsan és kontroll vesztetten zuhantunk a föld felé.
 A kemény talajon nagyot koppant a fejem. Pár pillanatig kettőt láttam Viharbogárból, utána viszont helyre állt a látásom. Felálltam, ettől rendesen megszédülve.
 Hangos kürt szó jelezte a fekete bárány levegőbe dobását.
 Négykézláb másztam el a
sárkányomig, a nyeregbe is nagynehezen ültem fel. Sarkammal csak éppenhogy megbökve az állat pikkelyes oldalát, lassú repülésre ösztökéltem.
 Hablaty és Fogatlan elsuhant az orrunk előtt, és szempillantásnyi idő alatt dobta be Rágcsát a kosaramba.
– ÉS A FEKETE BÁRÁNNYAL, A NYERTES ASTRID! – ordította Bélhangos.
 Lekászálódtam az emelvényen Viharbogárról.
– Minden oké? – ugrott mellém Hablaty, amikor kissé megszédültem. Halvány mosolyt erőltettem magamra.
– Persze. És köszi – hajoltam hozzá egy hosszú csókért.
– Khm! – kopogtatta meg valaki a vállamat.
 Szöcskéket megszégyenítő gyorsasággal ugrottunk szét, lángvörössé vált arccal.
– Takonypóc! Te mocskos szemétláda! – kiáltottam szokatlanul magas hangot megütve. Hablaty utánam nyúlt, de elrántottam a kezem. Takonyfej mellkasának szegeztem a szekercémet. – Mondd, te sosem gondolkozol? Azt hittem, csak dac, kinövöd ezt a macsóságból fakadó agresszívkodást, de tévedtem. Ugyan úgy nem használod a fejedben lévő dolgot, tudod, amit agynak hívunk, mint eddig. Még is mit csináltál volna, ha rosszul esek, és talán meghalok? Hmm? Választ várok! – jól meglendítettem a kezemet, majd irgalmatlanul nagy csattanással találkozott Takonypóc arca a tenyeremmel. Körülöttünk mindenki felszisszent. A vörös, kéz alakú folthoz nyúlt. – Semmit. Gondoltam. Szemrebbenés nélkül képes lettél volna letagadni ezt az egészet. Minden alkalommal ezt csinálod! Gondolkozzál már! Egyszer komolyan megsérülthetek...
– Nyugodjál már le, Thor szerelmére! – lökött a vállamon egyet indulatosan. Bal szemöldökömet úgy vontam fel, hogy a fejpántomat súrolta.
– Nyugodjak le? TERHES VAGYOK, EMBER! ERRE LELÖKSZ VERSENY KÖZBEN A SÁRKÁNYOMRÓL, ÉS HAGYSZ ZUHANNI, KIT ÉRDEKEL ALAPON? ÉSZNÉL VAGY TE? – a szavakat szinte köptem az arcába. – Ajánlom neked Gothit, vagy nem is, inkább egy agyturkászt. Gothihoz nekem kell most mennem, ugyan is képzeld, mindjárt össze...
 Teljes képszakadás.

                                                                   Hablaty szemszöge

Astrid totál magánkívüli állapotban üvöltözött Takonypóccal. Éppen befejezett volna egy sértő mondatot, amikor felakadtak a szemei, és eszméletlenül terült volna el a padlón, ha nem kapom el egy ügyes mozdulattal... Ismét.
– Jaj, nee... A-astrid, Astrid! – hiába rázogattam, simogattam az arcát, nem reagált semmire. Kétségbeesetten néztem Gothira, aki közben oda furakodott mellénk.
– Biztos csak elájult – érkezett a szemrehányó hang mögülem. Átadtam a javasasszony és Bélhangos kezébe a tudatátvesztett szőkét, majd a hang gazdája felé fordultam.
– T-te... M-mit csináltál már megint vele?! – fenyegetően ráztam a kezem, egyre közelebb lépve hozzá.
– Elvettem tőle a bárányát – mellkasát súrolta már a kinyújtott mutatóujjam.
– Hogy is vetted el? – kérdőn pattant fel a homlokomra a bal szemöldököm.
– Be-beléjük irányítottam Kampót...
– MIT CSINÁLTÁL?? – pár milliméter választotta el az arcomat Takonypócétól. Világoskék szemei most nem büszkén csillogtak, telve volt megbánással vegyült félelemmel. Nyeltem egy nagyot, legyűrtem a gondolatot, hogy ott, helyben elverjem. – És hagytad zuhanni? – kérdeztem, a hangom nyugodtabban csengett, de ha szemmel lehetne ölni, már holtan esett volna össze.
Lesütött szemmel bólintott.
– Rendben.
Értetlenül pislogott rám.
– Mi van?
– N-nem is ütsz meg? – szemet forgattam, és halántékomat dörzsölve hátatfordítottam neki. Felszálltam Fogatlanra.
– Csalódtam benned, Takonypóc.
Fogatlan szomorúan mordult egyet, aztán engedelmesen a levegőbe emelkedett.

10. rész | Az ikrek |

                                                                     Astrid szemszöge

A napot azzal kezdtük, hogy elmentünk Gothihoz.
 Fogalmam sem volt, még is hogy fogja megállapítani, hogy belül egészséges-e a baba, és hogy egyáltalán hány baba van, de inkább ráhagytam, ez biztos valami gyógyítós dolog.
                                                                             ***
– N-na, mit mondott? – rohant hozzám Hablaty, miután végeztem Gothi kunyhójában. Zöld szemei izgatottan csillogtak.
– Hmm... Kaptam egy csodás masszázst, muszáj majd neked is megmutatnom, hogyan. 16. hétben járunk, és... – megálltam pár pillanatra, hogy húzhassam az agyát. – És ikreink lesznek. – olyan szorosan ölelt magához, vagyis inkább a fejemet, mert nem akarta megnyomni a hasamat, ahogy csak tudott. – Egyébként, este az én szívverésemet hallottad. És kaptam olyan gyögynövény készítményeket, amik magzat védők... Meg valami krémet is a hasamra.
– É-értem... Hogyan mondjuk el a srácoknak? Ötlet?
– Hát, üljünk le velük beszélgetni. Mondjuk a mai ebédnél – feleltem vállatvonva, és elindultunk lefelé a lépcsőn.
– Jó. De mit mondjunk?
– Hablaty, csak mondjuk el nekik, nem kell körítés. Szerintem már így is észre fogják venni – mutattam a hasamra.
– N-nem is tudom... Ha nem tudnám, hogy terhes vagy, arra tippelnék, hogy sokat ettél... Tudod... – mérgesen ökölbe szorítottam a kezemet.
– Ha nem lennénk ilyen magasan, egy lépcsőn, most olyan oldalba verést kapnál, mint annak a rendje. Fogd csak vissza magad! – mondtam közel hajolva az arcához. Nyelt egyet, és sietősebbre fogta a lépteit, hátha lehagy. Pechére megtudtam, hogy most már sportolhatok nyugodtan, így utána futottam.
 A Nagyterembe nevetve léptünk be.
– Nocsak, nocsak! A gerle párnak eszébe jutottunk? – kérdezte mosolyogva Hanga.
– Vicces... – válaszoltam erőltetett vigyorral, miközben helyet foglaltam Hablattyal Halvér mellett.
– Srácok, l-lenne egy hírünk...
– Tudjuk, tudjuk. Astrid meghízott. – most gondolkodás nélkül felpofoztam Takonypócot az asztal fölött.
– Khmm... Vigyázz a szádra – méregettem összeszorított szemekkel.
– Tehát... Astrid ikreket vár – bökte ki Hablaty, idétlenül mosolyogva. Átkarolt, a tekintetében pedig büszkeséget láttam meg. Ettől pedig én is büszkének éreztem magam.
– Hova vár ikreket? – pislogott nagyokat Fafej, aztán leesett neki. – Óóó, vagy úgy! Már értem...
 Megforgattam a szemem, és szűntelenül mosolyogva fogadtam a gratulációkat.
– És hány hónaposak vagytok? – kérdezte Hanga.
– Nem sokára négy. A nehezén túl vagyok.
– A falu előtt lesz bejelentés?
– H-hogy micsoda? – Hablaty felvont szemöldökkel nézett Hangára.
– Amikor a falunk vezetőjének már volt felesége, egyik nap összehívott egy gyűlést a csarnokban. Bejelentették, hogy az örökösük úton van. Nálatok ez nem szokás? – vonta fel ő is kérdőn a szemöldökét.
– Majd megkérdezem anyámat... – felelte a jobbomon ülő fiú egy vállrántással.
– Jó.
– Veletek mi a helyzet? – kérdezte Hablaty, mire a csapat összes tagja egyszerre kezdett el beszélni. – Egyesével, srácok!
– Én tervezem, hogy keresek valami nőt. Képzeljétek el, kiderült, hogy senki nem mehet hozzá egy csirkéhez... – mesélte teli szájjal Fafej.
– Sok sikert...
– Mi Kőfejjel sokat beszélgettünk...
– Nem csoda, hiszen éjjel-nappal egymás seggében loholtok – vágott közbe Takonypóc.
– Szóval... – folytatta Halvér, szóra sem méltatva a morcos képű vikinget. – Jövőre talán összeházasodunk.
– Már ti is?! Ezt a kettőt itt, mellettünk még megértem, vagy öt éven át szenvedtek – pillantott ránk Takony. – Jobb lesz belehúznom...
– Ugyan, mivel? Akkora egy tahó lettél, rád sem ismerek – néztem szúrósan rá.
– Fogd be, Astrid...
– Abbahagynátok? – lépett közbe Hablaty, fél, felvont szemöldöke pedig lassan a plafonig ért. – Hanga?
– Igazából... Velem semmi izgalmas nem történt. Utazgatok, amikor pedig nem, a nagybácsimnál lakom.
– Aham... Takony?
– Oh, velem sincs sok dolog. Csajozok, Kampóval repkedek, meg ilyenek – válaszolta nagyképűen.
– Csajozol? Mármint azt nevezed te csajozásnak, hogy lányokat versz? Ennél még Hablaty is jobban udvarol! – vertem kupán a kanalammal. A barnahajú fuldokolni kezdett egy falat hústól. Megcsapkodtam a hátát.
– Pofa be, Astri...
– JÓ, EBBŐL ELÉG! – csapott ököllel az asztalra Hablaty. – Te, most szépen elmész, és átértékeled, hogy megéri-e sértegetni a barátaidat, ahelyett, hogy kedves lennél! – parancsolt rá a fiúra, miközben a bejárati ajtó felé mutatott villával a kezében.
– De...
– Semmi de! Tűnés! – kiáltotta Hablaty ellentmondást nem tűrő hangnemben.
– Jól van, jól van főnök... Nem kell kiabálni – forgatta a szemét, felállt, és ott hagyott minket.
– Inkább én is megyek – szóltalt meg pár perc múlva Hablaty, elengedve a kezemet.
– Mi? Miért? És hova? – megvonta a vállát, ahogy felállt.
– Este találkozunk.
 Semmi puszi, érintés, csak sarkon fordult, és elviharzott.
                                                                                ***
 Ahogy ígérte, sötétedés után hazaért. A haja teli volt hópelyhekkel, köpenyén a szőrszálak összetapadtak egymással.
 Kirántott az asztal alól egy széket, majd levágta magát rá.
 Kezem megállt mosogatás közben, kérdőn tekintettem rá.
– Baj van?
– N-nem... – felelte az asztallapot szuggerálva. – De – sóhajtott fel. – Tudod... Van ez a Takonypócosdi. – bólintottam, és leültem vele szemben. Kezemmel megtámaszkodtam a derekamon, próbálva kicsit nyújtózkodni. – Szóval... Ahogy te is mondtad... Nem ismerek rá. Miután kiakasztott, hogy kutyaként bánt veled, és elküldtem, utána mentem. Félúton a Perem felé értem be, leszálltunk beszélgetni kicsit. Azt mondta, Morgópóccal van valami. Hetek óta az ágyat nyomja. Ezért lett ilyen kiállhatatlan az a fiú... Megegyeztem vele abban, hogy változtat a modorán.
– Húha, kemény menet lehetett.
– Az volt bizony. Apámmal nem veszekedtem egy huzamban ennyit, mint vele – mosolyt erőltetett magára. – Hogy v-vagy?
– Sajog a hátam, meg a derekam, egyszerűen kibírhatatlan – simítottam végig domború pocakomon. Hablaty megkerülte az asztalt, és fölém hajolva belepuszilt a hajamba.
– Mi lenne, ha kapnál egy jó kis masszázst? – tekintetét az enyémbe fúrta, ahogy gyengéden megérintette az épphogy kidudorodó pontot a köldököm alatt. Az egyik kicsi megint forogni kezdett, lábbal nekifeküdve a hasfalamnak.
– Benne vagyok... Megmutatom azt a különleges technikát.
– Nem kell. Jártam Gothinál, megkértem, hogy mutassa meg nekem. Hoztam valami olajat is, amitől állítólag nyugodtabbá is fogsz válni, jobban tudsz majd aludni – felhúzott a székről. Nehezen rátaláltam az egyensúlyomra, és követtem fel, a lépcsőn.
 Fent már kérni sem kellett, simán elterültem a matracon.
  Ő még matatott azon a polcon, amin a terhességi vitaminokat, meg kenőcsöket tartjuk, aztán felemelt egy lilás zöldes színű folyadékkal teli üvegcsét, és mellém ült.
– Maradj inkább fekve – tolt vissza vállamnál fogva, mikor látta, hogy küszködöm a felüléssel. Lassan húzta fel a pólóm alját, és még ennél is lassabban hajolt hozzám, hogy megpuszilja a hasamat. Azok az óvatos puszik... A mozdulatra megmocorogtak az ikrek, újra rugdosni kezdték hol egymást, hol engem.
– Ejha, igazi örökmozgók!
– Ne is mondd... Szörnyűek.
– Azt mindjárt gondoltam – lecsavarta az üvegcse kupakját, és megszaglászta. – Szagold csak meg – nyújtotta az orrom elé. Beleszippantottam a levegőbe, aminek valóban nagyon kellemes illata volt.
 Visszahúzta a kezét, majd csöpögtetett egyik tenyerébe, és összedörzsölte a másikkal.
– Fordulj az oldaladra.
– De melyikre? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Választ meg sem várva a balamra fordultam. Ettől a testhelyzettől mintha csak jobban felélénkültek volna a babák, ezért inkább megpróbálkoztam a jobb oldallal. Az már sikeresebbnek bizonyult.
– Rendben... A-akkor kezdem – figyelmeztetett, mielőtt hűvös kezeit a hátamra rakta volna.
 Érintései elvarázsoltak, olyannyira ellazultam tőlük, hogy képes lettem volna elaludni. Mélyeket sóhajtoztam, ahogyan azt korábban a javasasszony is tanácsolta.
 Hasamon váratlanul értek puha kezei. Az ikrek rögtön mozgolódásba kezdtek.
 – Nem is tudom, ők most még ki sem fejlődött babák, vagy egy tömeg, akik tiltakoznak minden érintésem ellen? – halkan felkuncogtam.
 – Már most eltanulják, látod, látod, hogyan menjenek az apjuk agyára. – pajkos mosolyra húzta a száját, aztán újra megpuszilta a hasamat. Őrült rugdalózásba kezdtek az ikrek.
– Nem fura?
– Nem. Nézd – megböktem a pocakom, mire a lakók visszaböktek. (Hihi, vikingek korabeli Facebook :D)
– O-okéé... – felemelte a fejét rólam.
 Két kezével most a domborulat mellett, az oldalamon írt le apró, majd egyre nagyobb köröket, aztán elkezdett haladni feljebb, míg nem már a köldököm melletti részt simogatta.
  Az ikrek, mint akik jól végezték dolgukat, mocorogtak még párat, mielőtt aznapra felhagytak volna a bulizással.
– Ezt gyakrabban is csinálhatnád... – nyitottam ki egy pillanatra a szememet. – Eszméletlen... Ráadásul sikerült ezt a kettőt is álomba ringatnod. Nagyon ügyes vagy, édesem – hosszú csókot váltottunk, megismételte még egyszer ezt a pocak simogatós dolgot, aztán elnyomott az álom.

9. rész | Szokatlanul szokásos hétköznap |

      Hm. Elsősoron szeretném megköszönni a több mint 500(!!) oldalmegtekintést.
Ezzel kapcsolatban:
 Úgy döntöttem, ennek megünneplésére csinálnék egy kérdezz-felelünk nevezetű dolgot.
 Ez úgy történik majd, hogy szerzek emberkéktől kérdéseket (aki akar, akár ide, kommentben is felteheti őket, nem, Beni, te ne ide!) a karaktereinktől, hogy ezeket megválaszolják abban a külön részben, bejegyzésben.
 Második dolog pedig, hogy Bernadettkémnek köszönjétek ezt a részt, ha ő nem mondja hogy igenis ma rakjam ki, talán hetek múlva jelennne csak meg ez a poszt.
Nos, szófosás off, írás on. ^^
                                                                     
                                                                     Astrid szemszöge

A mai rosszullétet hiába vártam, nem jött. Örültem neki, de mélyen úgy éreztem, ez nem normális.
 Mivel kivételesen korán kelő voltam, a szobában pedig még sötét volt, Hablaty békésen szuszogott mellettem, félig lefordulva az ágyról.  Óvatosan átnyúltam fölötte, és visszaráncigáltam a helyére.
  Lehunytam a szemem, de álom nem jött rá.
  Jobb oldalamra fordulva kezdtem el szuggerálni Hablaty arcát, hátha valamiféle csoda folytán felkel a láthatatlan kérésemre, viszont ez reménytelennek bizonyult.
  Megunva ezt, a hátamra fordultam. Elgondolkodtam a jövőnkről.
  Vajon minden simán fog menni az egész terhesség, majd a szülés alatt? Időben fog érkezni a baba? A srácoknak hogy fogjuk ezt elmondani? Rájönnek lassan a pocakomból, de akkor is... Vajon Hablaty mellettem tud végig maradni? Nem lesz túl sok munkája? És én nem leszek neki túl sok? Ugye nem kell egyedül szenvednem? Nem bírom én ezt az ézelmi hullámvasutat, feladom.
  Barna hajú, szeplős párom eközben széles mosollyal az arcán ölelt magához a derekamnál fogva.
– Miből sejtem, hogy velem álmodsz? – súgtam, szinte ki sem ejtve számon a szavakat.
 Természetesen nem válaszolt, csak halkan felnevetett. Igen, álmában szokott ilyesmiket csinálni.
 Lassan megtudtam számolni aranybarna hajszálainak pontos mennyiségét, olyannyira nem sietett a nap a felkeléssel.
 Megjelentek az első sugarak, ezzel jelezve, hogy Hablatynak bizony hamarosan el kell mennie. Bélhangossal beszéltek valamit, hogy ma egész napra átkell vennie a nyeregkészítőt.
 A szemhéjaim egyre hosszabb másodpercekre csukódtak le, alig tudtam ébren tartani magam, csak az hajtott, hogy mindenképp elköszönhessek a főnöktől, mielőtt elmenne.
 Morogva kezdett el fészkelődni mellettem, ahogy egy bátor kis napsugár a szemébe világított.
– Cs-csak még egy kicsit... – nyöszörgött, és a fejére rakta a takaróját. Lefejtettem egy kis részt belőle, majd belepusziltam a nyakába.
– Hát, ez most nem jött be – motyogtam, ahogy szabadulni próbáltam Hablaty szorításából, ugyanis visszahúzott magához.
– Így jár, aki puszilgatással próbálja felkelteni a férjét. Tudod, hogy nálam nem válik be.
– Dehogynem válik – húztam kaján vigyorra a számat. – Figyelj, és tanulj. – beleharaptam a karjába, nem olyan erősen, hogy fájdalmat okozzak vele, de ahhoz eléggé, hogy a felkar gazdája alábbhagyjon az ölelés-támadással.
– J-jó, győztél. – szinte átéreztem azt a magára parancsolást, hogy kitudjon kelni az ágyból.
 Szép, nyugodt mozdulatokkal ültem fel, nehogy még is rámtörjön a hányinger. Kis bambulással követtem Hablaty mozdulatsorát (mm... Mellkas), ahogy felvette a pólóját, majd arra még egy pólót, felcsatolta a lábát, és magára terítette a köpenyét. Nem igazán tudom, miért hordja ezt mindenfelé magával, lehet, hogy ez valami "főnök-dolog". Arra mondjuk inkább tippelnék, hogy az apjából van szüksége "egy darabkára". Bár már rég beivódott Hablaty kellemes illata a szőrmébe, ő biztos észre veszi még Pléhpofáét.
– Na, kérem a reggeli csókom – rántott fel az ágyról, amitől hirtelen megszédültem.
– Ne olyan hevesen, várj, le kell ülnöm, mielőtt elájulok – motyogtam, és a karjába kapaszkodva ültem vissza az ágyra.
– N-ne haragudj rám, kérlek...
– Semmi baj. Ezt sokszor én is elfelejtem. Most gyere ide – húztam határozott mozdulattal magamhoz.
– Délután benézhetnél hozzánk, persze, csak ha nem jobb itt gubbasztani egyedül... – mondta két csók között, aztán újabb ráadásért küzdve felém hajolt.
– Azt alvásnak hívják. Nem gubbasztásnak. Tudod te milyen, amikor nem csak te, hanem valami ember szerű izé is növekszik benned? Fárasztó. Nagyon. Még meggondolom, hogy meglátogatlak-e – látva elszánttá vált tekintetét, leintettem egy apró szájra puszival. – Ne merj arra gondolni, hogy ezt vissza fogod adni nekem! Csak a vezetői dolgaid idejére hagyhatsz magamra. – szemforgatva lehelt csókot a homlokomra, felállt (ugyanis időközben féltérdre ereszkedett, csak úgy), és kinyitotta maga előtt az ajtót.
– Akkor... Majd találkozunk. Szép álmokat, kisasszony.
 Percekig meredtem a bezárt ajtóra. A szoba olyan hirtelen vált csendessé. Azzá a tipikus fülsüketítő csenddé.
  Inkább visszaaludtam.
                                                                                ***
 Mikor újra kinyitottam a szemem, a szoba már bőséges napfényben úszott.
 Fetrengtem kicsit az ágyban, aztán úgy döntöttem, ideje felkelnem. A derekam amúgy is kezdett fájni, a kemény faágy pedig csak rosszabbá tette a helyzetet. Szólni kell Hablatynak, biztos van erre is találmánya, vagy ötlete.
 A konyha ezúttal üres volt. Elvettem a kosárból egy jól megtermett, piros almát, és beleharapva kiléptem az ajtón.
 A friss, enyhén csípős szél játszadozott a hajammal, miközben megpróbáltam élve lejutni a csúszós, befagyott lépcsőn.
– Elismerésem, hogy ilyen téli terepen nem zúztad még össze magad, Hablaty... – motyogtam visszatekintve a halálos lépcsőre, amin túljutottam. Aztán eszembe jutott, hogy bütykölt valami recéket a műlábára. Minden világossá vált.
 Már messziről kiszúrtam a főtéren összegyült tömeget. A hátsó bejáraton surrantam be, nem voltam hajlandó sorszámot húzni azért, hogy a férjemmel lehessek.
– Ötvenegyes! – hallottam visszhangozva eréjes hangját.
 Mögé settenkedtem, és magamhoz öleltem.
 Ijedtében hátra kapta a fejét, láthatóan megnyugodott, mikor a szőke fonatomat látta meg.
– Cs-csak nem benézett, kisasszony? – kérdezte szembe fordítva magával.
– Egy olyan, sima nyerget kérnék, amin hátul van a kapaszkodó – kiabálta egy férfi.
– Rendben! – szólt neki oda Hablaty, és elkezdtünk az anyag vágó helyiség felé lépkedni.
– Nem. Én éppen otthon alszok. Elég ezekből a hülye kérdésekből! – engedett az ölelése szorosságán, és elkezdte rajzolni az új nyergét ötvenegyesnek. – Te, figyelj csak. – kérdőn nézett rám a válla felett. – Hogy finoman fogalmazzak... Rohadt kemény az ágy. A derekam meg rohadt módon fáj, alapból is. Valami ötlet? Így inkább az extrém fáradtság, mint a hát elfekvés egy életen át.
– I-igazából ezen is dolgoztam már. Tegnap készítettem egy matracot, egy szuper puhát, hogy őkelme nyugodtan pihenhessen – a válaszán kissé meglepődtem, de melegség öntött el a tudattól, hogy ennyire figyeli az érdekeimet. Nincs alkalmam panaszkodásra, Hablaty nagyon szeret engem.
– Éértemm... – nyújtottam el a szót, majd követtem a vágó géphez. Hangos kattogással indult el. – És nincsen esetleg arra lehetőség... Hogy ma este már azon aludjunk?
– Előtted járok. Már felvitettem neked a szobánkba – egy pillanatra felém nézett. A száján óvatos mosoly volt.
– Na, jó, te mire nem gondoltál? – összenevettünk, miközben kalapácsolni kezdett. Odakintről ordibálás csapta meg a fülünket, a fiút ez annyira kizökkentette, hogy rávert a hüvelyk ujjára.
– Odinra! – kiáltott fel fájdalmában.
 Kint legnagyobb meglepetésünkre Halvér ütögette Takonypócot, kissé távolabb pedig Kőfej kuporgott. Sírt. Hablaty a verekedő vikingeket rohant szétválasztani, míg én szőke barátnőmhöz siettem.
– Kő! Mi történt?? – szipogva fogadta el a felé nyújtott kezemet, én pedig felnyaláboltam őt a földről.
– Tha-thakonypóc... Me-mehegü-ütött... – hangos zokogásban tört ki az emlékektől. Szorosan magamhoz öleltem.
 Eközben láttam, ahogy Hablaty megpróbálva a helyzet magaslatán állni, leszidta Takonypócot, a sárga földig.
– Még is hogy volt ilyenre képed?! Ne csodálkozz, hogy nem téged választott! Eleve ki ver meg egy olyan személyt, akit "szeret"? – hangja a dühtől talán még a kikötőig is elhallatszott, ujjával idézőjeleket formált a levegőben, a szeme pedig villámokat szórt. – Mars innen, ne is lássalak, amig bocsánatot nem kérsz tőle!
 Hüvelyk ujját a szájába véve (jó, viccesen nézett ki...), Halvérrel az oldalán érkezett hozzánk.
– Te jól vagy? – Halvér felé irányoztam a kérdést, de ő leintett, átvette a vállamat összekönnyező lányt és megölelgette.
– Annyira... Megi-ijedtem – suttogta Kőfej, mikor percekkel később sikerült nagyjából lenyugodnia.
– Shh... Semmi baj, szivem, semmi baj... – puszilta meg Halvér.
 Mi Hablattyal most már kezdtünk kívülállóvá válni.
– Khmm... – köszörülte meg a torkát. Nem lehet, hogy gondolat olvasó? Hmm... – Mi most megyünk, van itt vagy száz nyeregre váró ember.
– Persze, menjetek csak – Halvér hálásan pillantott a mellettem állóra. – Hablaty, köszönöm.
– Alap... Muszáj benőnie a feje lágyának, ha barátnőt akar még a Valhalla előtt.
 Mind felnevettünk, aztán visszaindultunk Hablattyal a nyergesbe.
– M-majd szólj rám otthon, hogy jegeljem le az ujjamat – tette le Hablaty a bőr nyerget, a falusi pedig kezébe nyomott némi aprót. – Tartsa meg, a várakozás miatt – adta vissza a pár aranypénzt. Ötvenegyes látva, hogy a főnök komolyan beszél, elrakta a zsebébe, vállára rakta a nyerget, majd elégedetten távozott.
– Ötvenkettes! – kiáltott újra. Egy nő furakodott előre a tömegben, karjaiban egy kis rettenetes rém fiókával.
– Neki kéne segítség... Napok óta nem eszik, nem iszik.
– H-hölgyem... – kezdte volna Hablaty gyengéden, de az asszony félbeszakította.
– Kérem, segítsen! Csak ő maradt nekem, és talán komoly baja van! – Hablaty sóhajtott, és átvette a kis sárkányt. Letette az asztalra, majd óvatosan megtapogatta a hasát, aztán belenézett a szájába. Ennek a kis töpörtyű láthatóan nem örült, mert ráakart kapni az ujjaira. A barnahajú holt nyugalommal elhúzta a kezét, megnyomta a rém nyakát, amitől az hangos horkolással álomba merült.
– Teháát... Lássuk csak, mi itt a galiba – motyogta magának, és felemelte az állat kis nyelvét. Megragadt valamit, kiemelte a szájból. – Sejtettem. Egy szög. Nem tudja, hogy került a szájába? – vonta kérdőre az asszonyt.
– Talán akkor, amikor leborított egy dobozt a polcról. Azt hittem, mindet össze szedtem...
– Semmi probléma. Megesik az ilyen. Ha legközelebb ilyen problémát észlelne, keressen fel személyesen, a házunkban – mondta Hablaty és rámosolygott a nőre. – Minden jót, asszonyom!
– Ezer hála, jó munkát, főnök! – azzal elsietett a karjában pihengető jószággal.
– Ez azért nem volt semmi... – tettem Hablaty vállára a kezemet.
– A-astrid, ez alapvető dolog.
– Neked talán igen, de nekem nem. Most mentetted meg egy fióka életét!
– Hát, jó... Ötvenhármas!
                                                                             ***
 A 123-as számú vikingig bírtam megállni a lábamon, de akkor már kezdett lemenni a nap.
– Le kell üljek... – estem neki Hablatynak, aki gyorsan elkapott, és egy padra ültetett.
– Thor nevére! Teljesen ki ment a fejemből, hogy enned kell... Várj, mindjárt itt vagyok!
 Hangos mentegetőzések közepette szaladt át a tömegen, aztán eltűnt a Nagyteremben.
 Alig éltem, amikor visszatért egy tányér meleg levessel. Hálás pillantást vetettem Hablatyra, elvettem a tálat és a kanalat. Jól esett a melegség a torkomnak, a gyomromnak meg annál inkább.
 Evés után végre nem kettőt láttam mindenből.
– Mehetünk haza. Végeztem – húzott fel nagyon lassan Hablaty, mikor levette a koszos köpenyét.
  A szobába érve másra sem vágytam, mint egy forró fürdőre, aztán a puha ágyra. Kivettem a szekrényből a nyúlós pólómat, meg egy kényelmes nadrágot, és eltűntem a fürdőszobában.
  Fél óra múlva a hajam kiengedve terült szét körülöttem, ahogy elfeküdtem a puha matracon.
– Mintha egy felhőn lennék... Köszönöm, Hablaty... – ő is mellém feküdt, fejemet a vállára hajtva együtt bámultuk az üveg tetőn keresztül a milliónyi csillaggal beborított eget.
 Hirtelen megmozdult a hasam. Összerezzentem, és ráraktam a kezem.
– Mi a... – újabb mozdulat, és a hasam kicsit ki is dudorodott. – Ha-hablaty... – suttogtam neki, és mielőtt szólhatott volna bármit, a kezem helyére tettem az övét. – V-várj... Ez... Egyszerre kettő...? Mindkét keze, lába, vagy mi?! – Hablaty hirtelen felült, felhúzta a pólómat hogy ráhajtsa fejét a domborodó hasamra.
– Ne-nem, várj... Öhm, nem vagyok biztos abban, amit hallok, inkább megkérdezem holnap Gothit... – kérdőn néztem rá.
– Mit hallasz?
– Sz-szerintem... Két szívverést.

Visszaszámlálás!!

ÚR-IS-TEN!

Nagyban végzek a kb. három órás matekommal, felmegyek facebookra, mit látok?!

FEBRUÁR 17!!!

 Amióta ez az infó a fülembe jutott (jézusom, köszi Beniiiiii<33), sikoltozva rohangálok a lakásban.

Azért is ellopom! <3 Ehhez a poszthoz meg kell hogy értsd XDD

Kezdődjön hát a visszaszámlálás, srácok! *---*

30 nap!

Megtekintések+infók a részekről éés pár rajzocska

Halihó sárkányosok! :D

 A napokban nézegettem az oldalmegtekintési statisztikákat... És meglepődve tapasztalom, hogy van olyan nap, amikor 30+ megtekintés jön össze! Elképesztő. Honnan jöttök ennyien?! (Amikor írom ezt a bejegyzést, 491 oldalmegjelenítésem van, HŰHA!)

 Ami a részeket illetii... Az a helyzet, hogy 7 tárgyból kell ezen a héten osztályozó vizsgát tennem. (Ebből megvan már 5, tegnap és tegnap előtt vettem részt rajtuk, ennyi már pipa!) Holnap lesz az utolsó, arra is rengeteget kell még tanulnom. Írogattam néha-néha az elkövetkezendő részekhez, és most fel is gyülemlett 3 kitévendő rész is. 

Ezzel nem is lenne baj, viszont... Kicsit bajban vagyok azzal, hogy hogyan oldjam meg a történet beli történéseket. Hű, de kusza egy mondat. XD

Tehát lehet, hogy a következő három rész után kis szünet lesz. Bár az is megeshet, hogy semmi ilyen nem lesz végül. Majd kiderül. 

Hoztam nektek így köszönet képpen pár rajzot is... 

Egyik kedvenc firka-bigyóm*-*

Firka cucccccccccc

Firka. Mondtam már hogy szeretek unalmamban rajzolgatni?

Jó, egyik kedvenc fanartos lapom. Fogatlan-álmodozó:3

A szomorúság jó rajzokat szül.

Ehhez nem lövöm le a poént. Majd rájöttök ti is :D

Ez még friss-husi, olyan 4 órája csináltam.

Szeretek firkálni, naaaa...

Töri tanulás közben sem lehet elszakadni Fogatlantól...

Firka, de még milyen XDD Fel sem mertem vállalni:((

Tetszetős firkaaaa

Előfordulhat, hogy ez benne lesz egy részben. :D

Na, igen. Az elmúlt hetekben nagy HTTYD könyv változat-moly lettem:D

WIP Deth Szong'

Felvállalhatatlan firka megint. A pillanat, hogy lusta vagy vázlatot előrajzolni.

Leges-legelső HICCCCCSTRID fanartom

                     

Blogger-társam sárkánykája lenne az első bemutatott rajz :3 

Hablaty kezét meg se említsétek! p-p

Megint firka pu-lease.

Teccetős' firka kategória ismét :33 Alma illatú toll befigyel amugy lool
De tűzök is, még ki kell használni a szabad időmet.
Szép napot! ^^

8. rész | Rosszullétek |

                                                                   Astrid szemszöge

 Másnap erős hasgörcsre ébredtem. Fészkelődni kezdtem Hablaty erős karjai közt, mire felém fordult.
– A-astrid?... Maradj már nyugton... – motyogta, valószínűleg két álom között, és hátam a meleg mellkasának nyomódott, ahogy magához szorított. Gyorsan lekaptam magamról a karját, lerúgtam a takarót, hogy kirohanjak a fürdőszobába.
 A wc fölé hajolva kezdtem köhögni, majd hányni. A térdeim pár perc múlva kezdték felmondani a szolgálatot, így elgyengülten terültem volna el a padlón, ha Hablaty váratlanul nem terem ott, hogy elkapjon.
  Újabb inger rántotta össze a testemet. Hablaty megtámasztotta kezével a homlokomat, és hátrafogta a hajamat.
– Shh, semmi baj, itt vagyok, mindjárt vége van... – búgta, ahogy ráhajtotta fejét a hátamra.
 Motyogtam volna valamit válaszul, de a kinyitott számtól csak újabb hányinger fogott el.
  Tíz perc múlva megkönnyebbülten ültem le, és terültem el keresztbe az ágyunkon.
– Hozok néhány falatot, kiálts, ha kellenék – nyomott egy puszit Hablaty a homlokomra. Aprót bólintottam.
  Éppen elnyomott volna az álom, amikor ajtó nyitódást és csukódást hallottam. Kinyitottam a szemem, majd lassan felültem. Hablaty lerakta az asztalra a gyümölcs darabakákkal teli tányért.
– Blahh, ugye azt nem akarod velem megetetni? – mutattam undorodva egy banán felé.
– De... A banán a kedvenc gyümölcsöd – nézett rám furán.
– Jó, de most undorító. Szedd ki abból a tányérból, vagy nem eszek meg semmit – fontam össze magam előtt a karjaimat. Felemelte a kis karikákat, hogy a szájába rakhassa. – Ha jobban meggondolom... Talán még is kérem. Már nincs hányingerem az illatától. – megforgatta a szemeit.
– Bolondot csinálsz belőlem... – visszatette az ételt a tányérra.
 Mikor befaltam minden kocka körtét, meg almát, újból felfordult a gyomrom. Kirohanni sem volt időm, egyszerűen belehánytam Hablaty ölébe.
– S-sajnálom... – nyúltam egy rongyért, hogy letörölhessem.
– Semmi baj. És ne vesződj ezzel, átveszek egy másik nadrágot – fogta meg gyengéden a kezemet, és kivette belőle a törlőrongyot.
 Amikor Hablatyon csak alsó volt, kellemes hideg futott végig a gerincemen, de próbáltam elterelni a figyelmemet, azzal, hogy hintázni kezdtem. Nos, ebből az lett, hogy beestem a szék és az asztal közé. A fiú azonnal elengedte a térdgatyája szárát (éppen begombolta). Hozzám sietett, hogy felsegítsen.
 – K-köszi... – mormogtam zavartan a szemébe nézve. Hát ezt akartam elkerülni. A tekintetünk azonnal összeakadt. Hosszú másodpercekig bámultunk egymásra, Hablaty pont közeledni kezdett az arcom felé, mikor dübörgést hallottunk. A kivágódó ajtó felé kaptuk a fejünket.
 Valka idegesen támaszkodott a térdére, ahogy próbálta kifújni magát.
– Anya? – lépett hozzá Hablaty, és aggodalmasan nézett rá.
– Bélhangos küldött érted. Azt üzeni, sürgősen menj a műhelybe.
– D-de nekem vi... – kezdte volna rám sandítva, de közbevágtam.
– Hablaty... Jól leszek.
– Hiszen az előbb hánytál le! Hogy lennél jól?
– Itt maradjak vele, hogy megnyugodj? Muszáj elvégezned a munkád, fiam – szólt gyengéden az anyja, és leült az ágyra, megpaskolta maga mellett a helyet, hogy üljek át oda.
 Sóhajtottam, és mellé ültem.
– Jó... Akkor délután jövök. Talán. – puszit nyomott az arcomra, felvette a köpenyét, aztán elviharzott.
– Szóóval... Hogy vagyunk?
– Mint mondta az uraság, épp ölbe hánytam. Rossz ötlet volt gyorsan enni...
– Igen, erre oda kell figyelned – bólogatott Valka kedves mosollyal. – Egyszerre mindig keveset egyél. Ha megterhelődik a gyomrod, visszaküldi a csomagot, bármilyen kellemetlen helyzetbe is hozzon ezzel.
– Ezt a tanácsot megfogadom, köszönöm.
– Ó, nincs mit. És ne aggódj, ezek a rosszullétek körülbelül a harmadik hónap után elmúlnak.
– Harmadik... – ismételtem meg csalódottan.
– Mi a baj? – vállatvontam.
– Nem is tudom... Azt hiszem, most szembesültem azzal, milyen hosszú is kilenc hónap... Hogy fogjuk ezt bírni Hablattyal? Hogy fogom ezt én bírni? – megnyugtatóan a vállamra helyezte jobb kezét.
– El fog röppenni ez az idő. Aztán már mással lesztek elfoglalva... Hablatyért meg ne aggódj. Sok dolga lesz, el lesz foglalva, nem fog tudni rajtad lógni, mint eddig. Amikor Hablattyal voltam terhes, én is folyton hánytam. Az tud segíteni, ha sokat pihensz, és többször eszel. Mindig csak pár falatot.
– Megint csak köszönöm... Sokat segítesz ezzel – öleltem meg, ő pedig megszorított. Kicsit eltoltam magamtól, mert hányingerem lett. – Ne szoríts össze, mert ide hányok...
– Tényleg, ne haragudj – felelte mosolyogva.
  A délutánt átaludtam, utána pedig elmentem egyet repülni Viharbogáron. A taccs elkerül szerencsére repüléskor.
 Este éppen hazafelé tartottam az istállóból, amikor összefutottam Hablattyal. Valami építésszel tárgyalt, ha nem szólítom meg, elmegy mellettem.
– Üdvözletem! – intettem mosolyogva nekik. A falusi köszönt egy jó estét-et, Hablaty pedig összevonta a szemöldökét. Kérdőn néztem rá.
– Astrid? Nem kéne pihenned? Miért mentél el repülni? – egy kézmozdulattal elcsitítottam.
– Jól vagyok. Bogárral pedig foglalkoznom kell. Ahogy neked is kéne Fogatlannal... Mikor is voltatok utoljára repülni? Két hete?
– Ez most nem lényeg. Akkor tényleg minden rendben? Nem fogsz elájulni?
– Hablaty, nyugodj már meg. Terhes vagyok, nem halálos be... – a munkás értetlenül pislogott ránk. – Ohh, igen, ezt még senkinek sem mondtuk tovább. Most Ön az első, aki megtudta... – nevetgéltem zavaromban, az ember pedig elmosolyodott, és gratulált.
– Hablaty, a farkasok megtámadtak egy csordát! – rohant hozzánk Takonypóc.
– Thor szerelmére... Jó. Szóval, Bob, azt az istálló ablakot kellene– megjelent Eret.
– Főnök, elszabadultak Swan birkái! – Hablaty felnézett az égre.
– Hogy nem lehet egy perc nyugtom sem... Tehát, azt az ablakot kéne újra berakni – mutatott az istálló felé, Bob pedig bólintott, és ott hagyott minket. – Eret, próbáld meg Fejtörővel a karám felé terelni őket, most mennem kell. Takony, gyere – intett a fekete hajúnak, és elsiettek.
   Megráztam a fejem, és felvontam a szemöldököm, ugyan is Eret még mindig mellettem állt, és bámult.
– M-mi van?
– Öhm, az arcod... – hirtelen kiment minden vér a fejemből, szédelegni kezdtem.
– Szólj... Sz-szólj Hablaty... – minden elsötétült. Azt sem tudom, a földön terültem-e el.
                                                                        ***
 Erőteljes rázogatásra eszméltem fel. A hangok még messzinek hatottak, a testem zsibbadt.
– Astrid! Astrid! – suttogta a hang minduntalan.
 Pislogtam párat, mire a kétségbeesett hangokhoz egy zöld szempár is társult. Boldogan szorított magához.
– M-mi történt?
– Elájultál... – felelte Hablaty, miközben úgy tűnt, sosem akar már elengedni. Vártam egy ideig, de csak nem tolt el magától, így megtettem helyette.
– Jól van, jól van... Már jól vagyok. – felakartam ülni, de mivel a lábaim fel voltak polcolva az ágyon, a kísérlet kudarcba fulladt.
– Ne ijessz többet így rám!
– Azon leszek. Ez a terhesség miatt van?
– Gothi szerint igen. Reggel óta nem ettél, igaz? – lesütött szemmel bólintottam. – Jó. Akkor mostantól anya fog figyelmeztetni rá, hogy ne hagyd ki az étkezéseket. A-astrid... – lágyult el a hangja, és megsimította az arcomat. – Figyelned kell magadra... Ez nem tesz jót... Neki – halkult el az utolsó szóra. Hitetlenkedve ráztam meg a fejem, majd a szemébe néztem.
– Nem tudsz hozzászokni a gondolathoz, hogy lesz belőlünk egy kis utánzat, huh? – halovány félmosolyra húzta a száját.
– Nem... Neked viszont olyan könnyen megy. – halkan felkuncogtam.
– Hablaty, én is aggódom. Jobban, mint bármikor. De egy biztos. Amíg velem vagy, minden rendben lesz. Megszokni pedig sosem fogom tudni a gondolatot, hogy bennem él valaki, akiért felelős is vagyok – mondtam nagyot sóhajtva.
– U-ugyan már... Remek anya leszel.
– Ezt most csak azért mondod, hogy jó pontot szerezz a következő hangulatrohamomhoz, igaz?
– I-igen, vagyis nem, mi? Várj – dadogott zavarában. – Tényleg így gondolom. – megcsókoltam, hogy ne kelljen tovább mentegetőznie.
                                                                           ***
 Reggel, vagyis kora délben, amikor ébredezni kezdtem, Hablaty helye már üresen tátongott.
  Felvettem egy papucsot, és álmosan támolyogtam le a lépcsőn, a konyhába. Valka épp főzött valamit.
– Jó reggelt, álomszuszék!
– Reggelt'. Hablaty?
– Ó, már régen elment. Repülnek Fogatlannal – elmosolyodtam. – És megkért, hogy ne ébresszelek fel még. Tegnap nehéz napod volt.
– Hát igen, nehéz...
– Kérsz ebédet? – máskor meglepődtem volna, hogy ebédet mond, én meg most keltem fel, de kivételesen jól esett átaludni a fél napot. Ráadásul még mindig álmos voltam.
– Öhm... Attól függ, mi van benne – böktem a lábos felé.
– Hús leves. Répa, víz, pertezselyem, fűszernövények, meg csirke.
 Néhány pillanatig elgondolkodtam a levegőt szaglászva, hogy kívánom-e, aztán igenre esett a választásom.
– Kérek hát, köszönöm szépen!
– Nincs mit, szivem – mosolygott vissza. Kedvelem Valkát.
                                                                             ***
 Ebéd után jóllakottan indultam a fürdőbe az átvevendő ruhákkal.
 A pólómat levéve néztem a tükörbe. Meglepődve konstatáltam, hogy a pocakom növekedésnek indult. Pedig most lett csak vége az első trimeszternek... Óvatosan értem hozzá az alig érzékelhető domborulathoz. Melegség öntött el, ahogy előkapartam néhány emlékképet korábbról, majd összekapcsoltam ezzel a pillanattal.
  Nyitottam meleg vizet a kádba, meg kis hideget is, és beültem. Hirtelen olyannyira ellazultam, hogy helyben eltudtam volna aludni.
  Lehunyt szemem gyorsan kipattant, és kissé összerándultam ijedtemben, mert dörömbölni kezdtek az ajtón.
– Igen? – kiáltottam, ahogy ülő helyzetbe tornáztam magam.
– Semmi, csak ellenőriztelek – hallottam Valka hangját. Szemforgatva dőltem vissza a kád szélére.
     Egy óra múlva a parton sétálva hallgattam a rettenetes rémek dalolását elvegyülve a többi sárkány rikácsolásával, és élveztem a kora tavaszi szellőt. A horizonton egy fekete csík mozgott ide-oda, valószínűleg Hablaty és Fogatlan voltak azok. Viharbogár boldogan kerregett menetelés közben.
                                                                Hablaty szemszöge
         
Zene ajánlás:
https://www.youtube.com/watch?v=kXiwh3YzcfI

– Nos, pajti? Mivel kezdjük? – paskoltam meg izgatott sárkányom oldalát, mire az zuhanó repülésbe kezdett. – Woah, értem, oké! – mondtam nevetve, és szorosan a nyereghez lapultam.
 A szél tépte a hajam, Fogatlan fekete fülei pedig boldogan mozogtak.
  Ahogy a víz felett szétnyitotta hatalmas szárnyait, morgása visszhangzott a távolban.
Egy ügyes mozdulattal fejjel lefelé fordulásra ösztökéltem. Kinyújtva egyik kezemet, a tenger meleg habjai közé nyúltam.
– Visszafordulhatunk – súgtam Fogatlan fülébe, mire rám nézve engedelmesen visszafordult.
 Az elénk táruló végtelennek tűnő tenger, és égbolt helyet cserélt.
 Elrepesztettünk egy kis szikla szirt mellett, majd a felhők felé kezdtünk utat törni magunknak.
– Azért ez már hiányzott, nem de? – helyeslően megrázta a fejét.
 Az élénk rózsaszínben játszó felhők fölé érve, magabiztosan széttártam oldalra a kezeimet.
 Megpillantottam a távolban néhány sikló sárkányt.
 Elhúztunk mellettük, kerregve üdvözöltek minket.
– Mit gondolsz, megpróbáljuk még egyszer? – kérdeztem izgatottan. Éjfúriám csak megforgatta összeszűkült pupilláit. – Jó. Felkészültél? – megrázta magát, jelezve, hogy készen áll. Kicsatoltam a műlábamat a kengyelből, lecsiptettem a rögzítő kötelet a nyergen lévő fém karikából, lefordultam a nyeregből, és zuhanni kezdtem a felhők felé.
 Pár méter választott el minket a víztől, így megfogtam a szárnyként funkcionáló bőr darabot, összenéztem Fogatlannal, és szétnyitottam.
  Megnyomtam a ruhámon egy gombot, a kis hát vitorla pedig kifeszült. Ezáltal már nem imbolyogtam, szép sebességgel repültem Fogatlan mellett a levegőben. Megint összenéztünk. Ugyan arra gondolt, amire én.
  Alám repült, felkapva engem. Belekapaszkodtam a nyeregbe.
  Pont a nagy szikla kapu felé tartottunk, így felálltam a nyeregben, a kezeimmel egyensúlyozva. Felugrottam, ahogy elém került a szikla perem, és átfutottam rajta, túloldalon Fogatlanra esve.
       Néhány trükközés után egy kis szigetre szálltunk le.
 Leültünk egymás mellé egy tóval szemben.
– Te, Fogatlan... – kezdtem hosszas gondolkodás után. Kérdőn nézett le rám. – Astridnak mostanában többet kell majd segítenem. – morgott egyet, és végig nyalta az arcomat. – Hajj, ne, el ne kezdd... Ne most – töröltem le a nedves arcomat. – Ez most komoly. Szüksége lesz rám, pajti.

Ne nézz rám így – nevettem fel a "mosolygását" látva. – Gy-gyerekünk lesz.
 Fogatlan mintha megértette volna, boldogan felcsillanó szemekkel dörgölőzött hozzám.
– I-igen, ez valóban jó dolog. De... Nem lesz annyi időm... Időm rád – sóhajtottam csalódottan. Szomorú tekintetétől nagyon elszontyolodtam.
 Mióta apám helyébe léptem, rengeteg dolgom lett. Alig jut nekem szabadidő, ha jut is, azt Astriddal töltöm. Csak nagy ritkán kerül sor Fogatlanra. A mai repülésre is úgy kellett lehetőséget kerítenem, hogy Bélhangosnak elígérkeztem két hétre a nyeregkészítőbe. Reggeltől estig ott fogok rohangálni...
 Egy órán át még "beszélgettünk", aztán ránk sötétedett.
– Menjünk, biztos kellek már megint... – ültem fel Fogatlanra, kattintottam a farok szárnyon a kengyellel, és újra versenybe szálltunk az éjszakában énekelve süvítő széllel.
                                                                   Astrid szemszöge

 Vacsoránál egyszer csak Hablaty toppant be.
– Sziasztok – intett nekünk, és idegesen feltrappolt az emeletre, majd becsapta maga mögött a szoba ajtót.
– Megyek, megkérdezem, mi baja van... – mondtam Valkának.
– Oké.
 Hablaty az ágyon ülve olvasott valami szakadt papírt, de amint beléptem a szobába, a háta mögé rejtette. Összefont karral ültem le mellé.
– Mi van abban a levélben? – néztem kérdőn a háta mögé dugott kezére.
– S-semmii... – felelte a földet bámulva.
– Na, jó, add csak ide! – gyors csókot leheltem az ajkára, amitől mint sejtettem, ellazult a keze. Kikaptam belőle a lapot.
 Én, Nagyszájú Bertalan, a Déliek törzsfőnöke törzsgyűlést hívok össze a Huligán törzs vezetőjével. Hogy miről, az szigorúan titkosított információ. Április 2-án, hajnalban legyen itt. 
  Üdvözlet: Nagyszájú Bertalan. 
 Nem tudtam mit kezdeni az olvasottakkal, huszadik elolvasásra sem.
– E-ez most mit jelent, Hablaty?
– Azt jelenti, hogy pár napra itt kell hagynom mindent, és oda utazni. – halványan elmosolyodtam, és átkaroltam.
– Nem lesz semmi baj velem, Hablaty. Nyugodj meg... – suttogtam fejemet a fejének támasztva.
– É-én nem is igazán érted aggódom, hanem, hogy ez lesz az első ilyen megbeszélésem. Fogalmam sincs, mi folyik egy ilyen alatt, és arról sincs, hogyan fogok tudni rendelkezni a falu nevében. A-apám leckéjét erről... Ne-nem hallgattam meg. Ez nagy feladat, Astrid. Nagyon sok múlhat ezen. Ha elszúrok valamit, ti is ihatjátok a levét.
– Ne beszélj badarságokat! 6 éve gyakorlod a vezetést... Nem biztos, hogy észre vetted, mert tudatosan csináltad mindig, mi pedig szó nélkül követtük az őrült, de egyben kivitelezhetetlen terveidet. Erre születtél.
– De hát... – kezdte volna megint a monológot, de gyengéden szájára helyeztem az ujjamat.
– Semmi de. Most pedig, gyere, kiszellőztetjük a fejedet – nyomtam puszit szeplős arcára, majd megfogva a kezét, felhúztam az ágyról.
 A kádba meleg vizet engedtem, Hablaty pedig megszeppenve vette le a pólóját, ezáltal szabadon hagyva enyhén kockás hasát. Én kicsit magabiztosabban, de cékla vörös fejjel bújtam ki az én, piros ujjatlanomból.
  Újra a fiú izzadt kezéért nyúltam, hogy a hasamra fektethessem tenyerét.
– I-istenekre... Mi-mindjárt meghatódom... – kuncogott fel zavarában, arcán pedig megjelentek az imádni való kis gödröcskéi.
– Azért azt nem kell. Fog ő még életjeleket is adni.
– Igen... É-élet jelek... – morogta ráhajtva apró pocakomra a fejét. Beletúrtam kócos, barna hajába, még jobban magamhoz szorítva.
  Reméltem, hogy a pillanat sosem múlik el.

Hiccstrid in the RTTE?!

Hiccstrid az RTTE-ben?!

Sziasztok! 

Ez a bejegyzés azért íródik, mert konkrétan nem tudok megmaradni a seggemen péntek este óta.

Megláttuk a hírt, hogy tegnap, azaz 2017. Január 7-én, szombaton érkezett volna a Netflixre a következő 13 rész a sorozatból.

Magyarán, a Defenders of the wing part 2 is! 

 Végre megtudtuk volna, Mala hogy nem ölte meg Hablatyot (na, igen, szerintem erre ti is rég rájöttetek, hogy túléli a kis féllábú barátunk). 

DE! Ha már éppen elkezdtünk örülni, jött a letaglózó hír, hogy csak MÁRCIUSBAN adják ki a 4. évad epizódjait. Én személy szerint még reménykedtem, hogy ez terelés, vagy csak félreinformáltak... Bár ki nem remélte? (Ez végül nem csak rémhír lett, be is igazolódott, semmi jele nem volt annak, hogy vetítésre került volna...)

Még is csak igaz a szomorú hír, de adagoltak nekünk még egy  szívrohamra (rögtön háromra) elegendő dolgot, azaz címet.

"Next part: Secret lovers part 1"

EZ.NEM.IGAZ! VAGY MÉGIS? 

Egész álló este, és éjjel ezen gondolkodtam (és azóta is), muszáj megosztanom veletek a gondolataimat. Hozzátok a popcorn-t, ez hosszú menet lesz! ;)

 Teháát, csapjunk is bele.

  Ugye az első filmben, a kisfilmekben, és a sorozat eddigi összes részében (Defenders of Berk, Riders of Berk, Race to the edge 3 évada) még csak turbékoltak. Játszották egymás agyát, nem mertek vallomást tenni. Voltak itt-ott elvétett puszik, pár csók, de semmi több, ami látványos lenne.

Viszont! Azt eléggé lehet érezni, hogy ez a kettő jómadár mindenben számíthat egymásra. Ott vannak, ha a másiknak vigaszt kell nyújtani, ott vannak, ha a másik hosszú útra indul, és távol lesznek egymástól, vagy aggódnak, amikor a másik eltűnik. A Race to the edge-ben pedig kezd végre kibontakozni a kapcsolat. Fogdossák egymás vállát, átkarolják egymást, folyton együtt sétálgatnak.

SPOILER ALERT!!

ÉÉS, ITT JÖN AZ, AMI MIATT BE NEM ÁLL A SZÁM!

Ugye van az új cím. "Titkos szeretők/szerelmek"... Gyanús. Nagyon, nagyon gyanús. Valószínűleg itt fognak vagy összejönni, vagy kifog derülni, hogy már együtt vannak. Erre következtetéseim 🔜 

✖Baffalord soilder.

 Azt hiszem, az ÖSSZES shipper nevében kijelenthetem: LEGES-LEG (Fishlegxdd) HICCCCSTRIDESEBB RTTE RÉSZ EDDIG. Talán a címe is lehetett volna az, hogy HICCSTRID LVL 99. 

  Na, de kezdjünk is bele. 

Visszaér a peremre Astrid, láthatóan baja van. Hablaty rögtön észre veszi, rá is kérdez. Szóba jön Odin korbácsa. Takony bepánikol, Fa előáll egy hülyeséggel. Astrid egyedül áll, lógatja az orrát, Hablaty beveti a vállfogdosós trükkjét, de a lány így is szemen hazudja, hogy minden rendben van. 

 Ezután édes jelenet, Hablaty és Fogatlan az igazak álmát alussza. Hirtelen dörömbölés, Viharbogár kétségbeesetten vezeti őket Astridhoz, aki egyre rosszabbul van. Győzködi ugyan az ellenkezőjéről, de ekkor megpillantja a karcolást Hablaty. Hívja Halvért, beigazolódik, hogy Astrid bizony elkapta a kórt, Takony hozza Gothitól a papírt, amin az ellenszerek listája van. 

 Zöld Baffalord nyál.

  Astrid elmondja, hogy az az egyetlen baj, hogy nincs több ilyen sárkány.

– Mondtam srácok, nincs... – kezdte el tagadni, hogy rosszul van, felakart állni. Felakadt a szeme, és összeesett VOLNA, ha Hablaty nem kapja el. 

 A csapat elmegy megkeresni a Baffalordot. (Miután megmutatkozott az ikrek nagy IQ-szintje) Hablaty megint remekel, teszteli a találmányait, meglátják a békésen álldogáló sárkányt. Egy pohárba tölt Hablaty nyálat, fut Fogatlanra, de a cucc felszáradt már. 

  Oké, akkor megpróbálják a peremre vinni a Baffallordot, az viszont nem akarja ezt. Felfújódik, tűzokádó locsoló rendszerré válik. 

   "Ha nem tudjuk Astridhoz vinni, Astridot hozzuk ide". Takony elhozza, de a szőke lány már szinte eszméletlenül fordul le Viharbogár hátáról. 

   Hablaty persze rögtön ott terem, elkapja. Leülteti egy kőhöz, és konkrétan szerelmet vall neki. ("... Nem tudom elképzelni a világot nélküled...")

   Megitatja Astriddal a tiszta nyálat, amitől csak rosszabbul az állapota. Az ikrek lévén (megint az az IQ-szint...) kiderül, hogy akkor kell a Baffalord nyála, amikor füvet zabál. 

   Cute HICCCSTRID moment:

"Tarts ki" – mondja Hablaty, és... MEGFOGJA A KEZÉT. Oké, oké. Nyugi. Szóval szerelmi vallomás, kézfogás. Értem én. 

 Előtűnik Viggo, harcolnak, alkut kötnek (szintén Hiccstrid, Hablaty a sárkányt is képes átadni, csakhogy szíve hölgye túlélje), aztán megissza a zöld nyálat (füves nyál, mmm, fincsi), Astrid meggyógyul, megpróbál felállni, de még gyenge, így eldőlNE, ha Hablaty megint nem kapná el. Egymásra mosolyognak, kántáljuk, hogy "CSÓKOT, CSÓKOT, CSÓKOT!", de meg sem hallják, Astrid megy is megölelni Viharbogarat. 

 A Baffalord kiszabadul, elsüjjeszti Viggo hajóját. 

  Felgyújtják viking temetéssel a kis halászhajót, ahol az a túlélő volt (egyébként kellemes lehetett egyszer csak felgyulladni haldoklás közben), elrepül a csapat onnan, Hablaty és Astrid marad csak.

  Hicccccstrid mode reloaded.

Hablaty maga elé mered, Astrid megkérdezi, mi baja van. Viggo bármire képes, blablabla, ez csak a kezdet... Aztáááááááááááááááááa

*2000 hours later*

Áááááán Astrid tesz vallomást.

 Ő sem tudná elképzelni a világot Hablaty nélkül.

  Újabb "JUST DO IT!!!!4!!4" kiabálások, de Astrid elrepül, Hablaty meg ott marad, és mosolyog. 

✔ Összegezzünk! ✔

❎Vállfogdosós jelenet.

❎Hablaty aggódik Astridért jelenet.

❎Hablaty elkapja Astridot jelenet.

❎Hablaty elkapja Astridot jelenet. (Ez ilyen "tessék nép, duplázunk!" dolog...)

❎Váll fogás, vallomás (rímelés) jelenet.

❎Kézfogás, "tarts ki" jelenet.

❎"Felálldozom érted a sárkányt" jelenet.

❎Megitatás, meggyógyulás, újabb elkapás jelenet.

❎Astrid is vallomást tesz jelenet.

❎Sajnos vége, nem volt csók (cryyy) jelenet.

Igen. Kijelenthetjük ezek után, hogy ez HICCCCSTRID rész volt. És azt is, hogy kábé belepurcantam, mire ezt mind leírtam, ráadásul FEJBŐL. (Kicsit talán sokszor nézem meg egymás után az összes részt... De nem tudom megunni)

✖Family on the edge.

 Ezen újabban alaposan elgondolkodtam. Astrid mellkason bökdösi Hablatyot. Tipikus "tetszel nekem, de haragszom rád-pillanat". (Filmben is így volt, lö "ezt ezért, ezt meg minden egyébért") 

  Éés nem megverte, hanem csak bökdöste. Haladás, ha Astrid korábbi érzelmi megnyílvánulási kísérleteit nézzük. *vállonveregeti* Aztán Hablaty eltolja, szintén a mutatóujjával. Zavarba jön, nem is kicsit, Astrid pedig meglepődik, kissé el is pirul. És ennyit adtak nyálcsorgatásra.

   Az nem ad kivetnivalóra okot, amikor Dagur beveti magát a hajók közé, és Hablaty utána akar indulni, De Astrid megállítja. Ez azt hiszem magától értetődött.

✖Last action heroes. 

 Amikor Viggo Grimborn elfogja őket, és elviszi Fogatlant, Hablaty nagyon aggódik. 

  Astrid ezt látva, bevetésre indul. Jön a tipikus " támaszod vagyok, nyugodj meg-jelenet", de kivételesen egy extrával! 

   Hablaty ugyan is nem egyszerű pillantást vet a kézre, meg a szőke lányra, hanem... Megfogja Astrid kezét!!!!44!!4négy!!

   Ezek után jön szóba csak igazán a rengeteg összeesküvés elméletem.

                                                ---------FANGÖRCS INCOMING-------

  

 Először is. Értem, hogy valószínűleg olyan titokban jöttek össze, mint amilyen titokban általában szokták végezni ezeket a HICCSTRID momentumokat. Vagy hadjáratokat.... Igen, inkább hadjárat. De... Hogy a bandának hogy nem esett le ez az egész?? Nyílvánosan fogdossák már egymás kezét, vállát, ölelgetik a másikat, miután sokat voltak távol egymástól, kimentik egymást a vízből, megmentik a szorult helyzetekben. (Tudoom, ezt feljebb is írtam már) Vagy, ha le is esett, miért tesznek úgy mindannyian, mint akik vakok? 

  Nem tetszik ez nekem. 

   

Dreamworksnek ugye van egy MEGAFANS: Race to the edge nevezetű videó sorozata. 

Ebben, a Hiccstrid Up Close & Personal rész végén, a D-Mailben kapott válaszuk megint csak megagyaltattak. (Ejha, ilyen szó létezik? XD)

Aszongyák': 

'Thank you for the love letter. 

Rest assured that there's a lot more in store for Hiccstrid traded in season three and four their relationship will continue to evolve as they must hide a secret of their own. Also meet a dragon lady whose name spells bad news and love is definitly in the air across the archipelago even above Berserker island.'

 Saját fordítás(vagyis bocsi, ha valamit elhasalok):

'Köszönjük a szerelmes levelet!

Megnyugodhattok, jönni fog a 3. és 4. évadban még több Hiccstrid, a kapcsolatuk fejlődni fog, ahogy rejtegetniük kell a titkukat. Találkozni fognak egy sárkány lánnyal, akinek a neve rossz híreket hoz, és a szerelem egyértelműen érezhető lesz a levegőben a szigetvilágban, egészen a Számkivetettek szigetéig.'

Elemezzünk.

FIRST: Titok. Oké. Erre már rájöttünk az új címből, na meg abból, hogy a képernyőn az apróságokon kívül semmi különösebb romantikát nem láthatunk. Nyilván rejtve csinálják ezeket a dolgokat. Hogy miért... Azt ők tudják.

Second: Sárkány lány. SÁRKÁNY LÁNY? (Vagy sárkányOS lány, ki hogy akarja fordítani, nem?) A neve rossz híreket hoz... Hmm. Lövésem sincsen, ki lehet Ő, de így első hallásra nem gondolom, hogy a jó oldalon áll. (Persze, hogy nem, hiszen a neve eleve rossz híreket hoz!!) Tehát Viggon és Rykeren kívül  lesz egy ellenségük. Ezzel nincs mit foglalkozni, majd rájövünk. 

Third: Szerelem a levegőben. Erre azt hiszem rájöttünk mi is. Hablaty és Astrid körül eleve izzik a levegő (nem tagadhatják le), Halvér és Hanga is elvannak. 

Okké, ezek után jöjjön még néhány képelemzés. 

(A sorozatból fogok szedni olyan pillanatokat, ahol látszik, hogy a Hiccccccstrid alakulóban van)

 Először is, pár olyan kép, ahol csak úgy szemeznek.

EGYSZERŰEN IMÁDOM, AHOGY ÉREZTETIK VELÜNK A KAPCSOLATUKAT A SOROZAT KÉSZÍTŐI, ANIMÁTORAI, MINDENEI.

Olyan aranyosaaak! 

Tarkó vakarááás... *Elájul*

   Tudom ez a kettő ugyan az, de hát most egyik gif, másik meg kép xD

Ez a kedvencem <33

Az a tipikus... "de szép Astriid" arc *w*

Itt egyébként nem olyan, mintha Fogatlan is úgy tartaná a mancsait, mint ahogy Hablaty a kezét?xD

Megint az "aaaawww annyira tetszik" arc... Khm.

Itt meg Astrid bámulja a főnököt "bevetés közben"...

 Most pedig jöjjön néhány... Fizikaibb Hiccstrid. (Hagyjatok, nem tudom ezt hogy nevezzem meg XD)

Itt a felirat nem lényeg, csak hogy folyton egymást utánozzák.

Jó itt meg fogalmam sincsen, direkt van-e úgy a kezük, ahogy...

Nem igaz már, hogy Hablaty és Fogatlan arckifejezéseit mennyire próbálják mindenhol összekötni..

Éééés jöjjenek a váll-fogdosós meg ilyesmis jelenetek :3

Leges-leges-leges-leg édesebb gif és jelenet *-------*

Milyen igaz.. :D De mire leesett, hogy a ME és a MY FRIEND felirat helyesen van odarakva... xD

FINALLY!!!!4!!4!444!!

Hogy ezek mindig egymás mellett kötnek kii... WHY

Jól van, jól van...

Plusz a vallomások:

Na, de ennyi is lenne belőlem. Ugye nem felejtettek el közben inni, vagy enni? Nehogy nekem itt dehidratálódjatok! ;)

Bye-bye, majd jövök, ha új hírek érkeznek! (Részekkel meg amint kész leszek, jövök :D)