Hibbant egy élet: 5. rész | Egy éjfúria élete |

Előző részből:
,,– Mi a... – torpant meg Hablaty, és értetlenül nézte a jelenetet. Az égő hüllő szemein mintha egy pillanatra a felismerés szele csapott volna át, enyhültek a tűz csóvái, és boldogan dörgölőzött az éjfúriához."

Hablaty szemszöge

Leengedtem a karomat, leoltottam a kardom pengéjét, és Astridra néztem. Ő ugyan olyan döbbent arccal bámulta a két boldog sárkányt, mint az előbb én.
Fogatlan mellé léptem, és amikor a furcsa sárkány ismételten lángba kapott, kinyújtottam a kezem. Megrökönyödve haltak el a lángjai, és Fogatlanra sandított, mintegy megerősítést várva. Az éjfúria dorombolva bal kezem alá tolta a fejét.
– Látod? Nem bántom őt... – simítottam végig Fogatlanon.
A tüzes sárkány továbbra is bizalmatlanul méregette a kezem, ezért lehajtottam a fejem.

Morgott valamit, aztán meleg orra a tenyeremnek nyomódott.

Félmosolyra húztam a számat, és felnéztem. Zöldes barna szemeiben a pupilla kitágult. Pár pillanat múlva már vissza is húzta a fejét, és várakozóan állt előttünk.
– Mi legyen vele? – hallottam magam mögül Astridot. Vállat vontam.
– Talán... Visszavihetnénk magunkkal Hibbantra – feleltem, és visszafordultam felé.
– Jó ötlet.
Újra a sárkány szemébe néztem.
– Mit mondasz? Szeretnél velünk jönni? – vakargattam meg a nyakát, mert közben hozzám dörgölőzött. – Ezt igennek veszem... – suttogtam, utoljára megpaskoltam, majd Fogatlanhoz léptem. – Akkor, irány haza! – ugrottam fel a nyergébe, és miután Astrid is felszállt Viharbogárra, szétnyitottam a farokszárnyat. Lassan emelkedtünk a levegőbe, velünk együtt Astridék, és a sárkány is.
***
Ahogy leszálltunk a főtéren a nyeregből, az éppen arra járó falusiak érdeklődve nézegették távolról az ijesztő külsejű, ámbár egy jakéhoz hasonló nyugodtsággal álldogáló sárkányt.
– Tudnál szólni Halvérnek, hogy jöjjön az arénába? É-és hozza a Sárkányok könyvét is – léptem lassan Astridhoz. Bólintott. – Akkor én hozok egy vödörnyi halat a kikötőből, és utánatok megyünk – mondtam. Intettem az elsiető Astridnak és Viharbogárnak, aztán Fogatlanékra pillantottam.
Megmosolyogtatott a látvány, az új sarkány és Fogatlan úgy morogtak egymásnak, mint amikor valaki ezer év után újra találkozhat egy ismerőssel.

Fogatlantól néhány olyan "mondat" foszlányra figyeltem fel, hogy ,,hiányoztál", meg hogy ,,örülök neked", és hasonlók. Viszont felfigyeltem egyre, ami felettébb felkeltette az érdeklődésemet. Fogatlan "mondta":
,,Nem tudod, megtudott-e menekülni anyám?"
Tágra nyílt szemekkel nézett a szürke sárkányra, aki lehajtotta a fejét, és szomorúan morgott.
,,Szóval nem tudott..."
Az éjfúria szemében csalódottság telepedett meg, talán még egy könnycseppet is elhullajtott volna, ha tudott volna.
Vígasztalóan vakartam meg a feje alatt, a gyengepontján, amitől lehunyta hatalmas, zöld szemeit, majd szinte szétfolyt a földön.
– Nyugi, pajti... – suttogtam hatalmas füleibe. Lemondóan morgott vissza.
Így maradtunk pár másodpercig, aztán felálltam mellőle, és elindultam a halraktárba.
***
Egy kőpadon ültem, térdemen támaszkodva a könyökömmel, tenyeremben pedig az arcomat pihentettem.
– Azt írja Bork ebben a jegyzetben... – nézett Halvér a kopottas kéziratra. – *Tűzosztó. Támadó osztályú sárkány. Rendkívül veszélyes, eddig még senki nem került ki élve egy ilyennel való találkozásból. Mára már egy darab sem él, legalábbis senki nem tud róla. Aki még is találkozna egyel, nagyon figyeljen;
Hosszú nyaka van, aminek az oldalán vörös csík húzódik, ahogy a hasán is.
Sebesség: 15
Támadás: 14
Tűzerő: 17
Páncél: 18
Méreg: -
Harapóerő: 11
Lövések száma: 7
Lopakodás: 18
Tűztípus: sűrű petróleum
Jellemző: Sosem felejt.
Rejtett képesség: Az állat képes lángba borítani a testét, tüzet fújni az orrán, karmai, és két szarva pedig melegebbek a napnál.
Élőhelyük: ismeretlen.
Példányszám: kihaltak.*
– Ezek szerint mégsem haltatok ki... – méregettem a mellettünk alvó tűzosztót. – Halvér... – kezdtem elgondolkodva.
– Igen?
– Furcsa nekem Fogatlan és a tűzosztó viselkedése. Plusz aggaszt egy mondat, amit hallottam tőle... Hogy megtudott-e menekülni Fogatlan anyja.
Halvér furcsán nézett a szemembe.
– Gondolod, hogy...
– Hogy megtudjuk végre, mi lett az éjfúriákkal? – fejeztem be helyette, és felpattantam. – Kérdezősködöm kicsit. De előbb – vakargattam meg az addig alvó tűzosztó fejét, aki érdeklődve kapta fel a fejét az érintésemre. – Kellene neked egy név. Mivel tűzforróak a karmaid, meg a szarvaid, és lángolni is tud a farok szárnyad, meg az előbb említettek, lehetne a neved mondjuk... Láng! – kérdőn a sárkányra néztem.
– Ez szerintem egy határozott beleegyezés – nevetett fel Halvér, miközben néztük a boldogan futkározó Lángot.
– Szóval... Láng, mi is lett Fogatlan szüleivel? És egyáltalán... Az éjfúriákkal?
Láng hirtelen megállt, és Fogatlanra bámult szomorúan csillogó szemekkel, és morogni kezdett nekünk.
Láng szemszöge

A Fogatlannak nevezett éjfúria barátomhoz és a Hablatynak nevezett féllábú viking felé fordultam, és mesélni kezdtem.
~ 20 évvel ezelőtt találkoztam Fogatlannal. Én 3 esztendős voltam, amikor a szüleimmel és a fajtársaimmal az Éj-szigetre bukkantunk. Ez egy eldugott, erdős kis sziget volt, északra, a szigetvilág legszélső részén. Arra még a madár sem járt. Akkoriban még a Vörös királynő uralkodott a sárkányok fölött, és előle menekültünk.
// Én nem sokra emlékszem ebből, talán pár hónapja kelhettem akkor ki a tojásból. Még repülni sem tudtam. // – szólt közbe Fogatlan.
~ Na igen. Tehát rátok találtunk. Először megtámadott a fészketek vezére, de miután megértettük vele, hogy mi is menekülünk, beleegyezett, hogy a tűzosztók letelepedjenek az Éj-szigeten. Minden szép és jó volt, mindaddig a napig, amikor azt hiszem, a sárkányok történelmének legmegdöbbentőbb eseménye történt. Minden előjel nélkül ránk támadott egy sárkánycsapdászokból álló hajó armada. Valami nagydarab, talán 20-as éveiben járó, raszta, éjfúria bőrből készült köpenyt viselő férfi vezette őket. Leégették az egész erdőt, lelőtték az éjfúriákat, és az én fajtársaimat is. Csak páran tudtak elmenekülni. Ők a mai napig kóborolnak odakint, a szigetek közt, a tengeren. Nem találkoztam egyikkel sem, Fogatlanról is úgy tudtam, halott, így most nagyon megörültem neked – dörgölőztem hozzá, ő pedig viszonozta a gesztust.
– Hogyan menekültél meg, Pajti? – kérdezte kíváncsian a vézna, barna hajú viking.

// Anyámékkal egy földalatti, mélyen lévő barlangban bújtunk el. Apámat.. Meglőtték. Emlékszem a kétségbeesett morgásaira, aztán lehunyta kék szemeit, és... És feladta. // – itt elbújt mellső mancsai alá, és úgy folytatta. – // Hirtelen az üregünk falai remegni kezdtek, és sziklák zuhantak ránk. Emlékszem anyám utolsó, ijedt, sikoltáshoz hasonló morgására, miszerint... ,,Menekülj, fiam, fuss, repülj, minél messzebbre innen, annál jobb! Majd egyszer..." – az utolsó szava elhalt. Egy szikladarab hatalmas dörrenéssel közénk esett. Soha többé nem láttam őt. // – most a viking fiú megnyugtatóan helyezte kezét az éjfúria fejére, aki kinyitotta a szemét, és hozzányomódott a biztonságot nyújtó tenyérhez. // De ha a menekülésről van szó... Érdekes volt. Elméletileg csak 1 éves korukban képesek a fiókák elsajátítani a repülést - vagyis akkor, amikor már elbírja a testük tömegét a kis szárnyuk -, de nekem akkor, fél évesen kellett belevágnom. Két választásom volt; vagy lezuhanok a sziget pereméről, vagy szétnyitom a szárnyaimat, és megpróbálok repülni. Mondanom sem kell, gondolom, hogy a másodikat választottam. Szerencsémre az éjfúriáknak már fiókaként is nagy a szárnyfessztávolságuk - a kis testükhöz képest -, szóval azzal nem volt gond, hogy lebegjek. A farokszárnyam használataival már annál inkább akadtak gondjaim, mivel még nem voltak eléggé kifejlődve. Napokig repültem egyfolytában, a nappalok éjjelekbe fordultak, és sehol sem találtam szigetet. Fáradt voltam, éhes, szomjaztam, hiányoztak a szüleim, a társaim. Kezdtem feladni a reményt, hogy találok pihenő helyet, amikor rábukkantam egy elég nagy, fűvel borított, néhol erdős szigetre. Történetesen arra, amelyiken ma a Sárkányperem nevű bázisotok van, legalábbis azt hiszem. // – a barnahajú arcán mosoly jelent meg, és összenézett a dagival. – // Szóval leszálltam ott, hogy megpihenjek egy éjszakára legalább. De természetesen rámlelt egy csapat éhes, ijesztő szárnyváltó. Ha nincsenek ott az éjjeli rémek, már felfaltak volna engem azok a piros, gonosz lények. Másnap inkább tovább álltam, arra a szigetre, ahol azok a vérszívó kis sárkányok élnek. Tudjátok, amiktől veszetté válnak a sárkányok, amiken megtelepednek. // – a két viking megborzongott a - gondolom én -rossz emléktől. – // Pár darab napokat töltött rajtam élősködve. Egyetlen szerencsém az volt, hogy tudtam halászni kicsit, mert eléggé elborult volt hozzá az agyam. Fogak híján mondjuk nehéz volt megenni a halakat, de megoldottam. Miután megpróbáltam megölni őt, egy sikló segített nekem, megmutatta, hogyan kell leszedni magamról a kis nyaflákat. Még két alkalommal történt meg a megszállásom, mire felfogtam, hogy ideje eltűnni onnan. Sokáig nem találtam új szigetre, csak egy sárkánycsapdász hajó rám. Csak akkor tudtam elmenekülni előlük, amikor elsüllyedtek egy hatalmas elektromos viharba keveredve. Már kitörtem előtte a ketrecem zárát, így könnyű dolgom volt. Onnan továbbállván egy havas szigetre leltem. Ott élt az az ölvész, aki Daguré is volt. Nem voltam neki túl szimpatikus, szóval megtámadott. Ellene lőttem ki az első plazmabombámat. Sikeresen el is találtam őt. Ezért gyűlölt. Utána megismerkedtem a suttogó halálok szigetével, betolakodónak számítottam a szemükben, tehát velük is megkellett küzdenem. 14 éves koromig kerestem a helyemet a világban, magányosan, barátok, vagy bármilyen sárkány nélkül. Az anyám emlékei is egyre halványodtak, az egyetlen, amire emlékszem most is, azok a lila szemei... Rátaláltam a Hibbant-szigetre, lövölzödtelek titeket, aztán 15 éves voltam lelőttél, találkoztál velem, és a többit tudod. // – fejezte be.
Hablaty szemszöge

– Így érthető a ragaszkodásod is hozzám, és a szigethez – mondtam elgondolkodva, mire Fogatlan játékosan oldalra döntötte a fejét, és hozzám dörgölőzött. – Viszont ha Drago miatt haltak ki az éjfúriák... Megbosszulom a csatánál.
Láng értetlenül bámult ránk. Visszaültem a padra Halvér mellé, és elmeséltem a harcunkat Dragoval, meg hogy összecsapni készülök vele.

Bocsi, hogy ilyen rövid lett, de akadályokba ütköztem, és hát már szeretnék belekezdeni az izgalmakba, az ünnepi részek után következő epizódokba.

Sziasztok!:D