2. rész | Az ellenség visszatér? |

Halihó! Remélem tetszett az első rész. Azért lett olyan rövid, mert telefonról írtam a bejegyzést, és meg szerettem volna nézni, milyen hosszú is lett, erre ugye lehetőséget ad közzététel előtti állapotban is a rendszer az Előnézet gomb segítségével, de valamiért bugosan (hibásan) adta ki nekem, mivel minden sorban csak egy betű volt látható. Tehát leellenőriztem gyorsan egy megosztással, s mivel helyre állt az utóbbi probléma, és már úgy éreztem, elég hosszú ez elsőre (a későbbiekben megpróbálok majd nagyon hosszú részeket kirakni), fent hagytam a Blogon. Nem is húzom a szót, jó olvasást!

                                  ***
Nagyjából három óra múlva Hablaty ébredezni kezdett. Megkönnyebbült, hogy megúszta ezt az alvást, de meglepetten nézte, amint Astrid vállának dőlve szuszog. Valószínűleg megunta, hogy csak Hablaty alszik. A fiú óvatosan simított végig a szőke fonott hajon, amitől annak gazdája is nyújtózva egy nagyot, felébredt.
– Hol is tartottam...? – kezdte rögtön a mondókáját. – Áhh, meg van! – kapott a fejéhez. – Ott aludtál be, hogy a Hibbantiak számítanak rád, mint a főnökükre, és hát te vagy a Nagy sárkánymester, ezáltal pedig várnak rád a beteg, megvadult, vadon élő és a faluba keveredő sárkányok is, hogy segíts rajtuk. Emellett bedöglött az egyik sárkány etető is, két itató, és a csapatunkban sem ártana szétcsapnod, Takonypóc és Hal mindenki agyára ment már a versengéssel. Kő pedig nem tud dönteni, mert ott van Eret is. Szóval velük csak ilyen fontos dolgok vannak. Nee, ne, min agyalsz már megint, Hablaty? – esett ki egy pillanatra a szerepéből Astrid, mert látta, hogy Hablaty nagyon maga elé meredten bámul. Valamit. Valamit, aminek széles, fekete szárnyai voltak, és zöld szeme. A fiú azonnal elmosolyodott, és felállt. Mikor leért a sárkány hozzájuk, Hablaty  gyorsan oda rohant hozzá, és erőteljesen átfogta a nyakát. Astrid zokogást, suttogást, és megbocsájtó, megkönnyebbült morgást hallott felőlük, de úgy érezte, nem lenne helyes ebbe most beleavatkoznia.
 Pár perc múlva Hablaty visszabaktatott a parton ülő lányhoz a sárkányával.
– Tehát, most, hogy Fogatlan is megérkezett... Végre elmondhatom az egészet – folytatta Astrid, és Fogatlanra sandított, aki fogatlan mosolyra húzta a száját. Nem túl gyakran csinálja ezt, de most ritka boldog volt. Megsimogatta a sárkány fejét, s folytatta – Ott tartottam, hogy a csapat kezd szét esni, és a falud sem lesz mindig ilyen nyugodt, tudod te is. Hablaty... Igazából mondhatok bármit, a lényeg az, hogy szükségünk van rád – fejezte be, és a hatás érdekében pedig megcsókolta az említettet. Hablaty belesóhajtott a csókba, és hamar elhúzódott. Astrid ezen nem akarta felkapni a vizet, mert tudta, hogy most sok dologgal szembesítette, olyanokkal is, amikre nem mert gondolni eddig.
 A nap már magasan fent volt az égen, néhány felhővel körülötte. A hajnali hideget felváltotta a napsütés, kellemes időt hozva magával.
– Nem emlékszel, pontosan mit mondott Bélhangos, amikor értem küldött tegnap? Most talán képes lennék ellátni a falu dolgait – dobta fel az ötletet Hablaty, miközben haza felé sétáltak.
– Öhm... Mintha azt említette volna, hogy elszöktek Néma Swan birkái. Szőröstül bőröstül – felelte Astrid gyorsan.
– Hajj... Ezen azt hiszem, már meg sem lepődöm, biztosan Kő és Fa műve, azok nem ugrálnak át akkora fém kerítéseket – zsörtölődött, és most még gyorsabban bicegett a falu felé. Igen, a rengeteg munka megkezdte a műlábát is rendesen, ahol az illesztések vannak, fel volt dagadva lába, és ez nagy fájdalommal járt, amit eddig tudott titkolni, már nem bírta tovább az iramot; a házába már szinte bezuhant, Astridnak kellett támogatnia a szobájáig, ahol lerogyhatott végre az ágyára. Gyorsan lecsatolta magáról a szerkezetet, és megkérte Astridot, hogy hozzon egy vizes kendőt, fertőtlenítőt, és jó adag kötszert, hiszen érezte, már látta is, hogy ez nem csak egy elfáradt, bedagadt láb volt, vérzett is. Lehet, hogy belerúgott valamibe, és akkor történt a baleset. Mindenesetre hamar lekezelték a sebeket, bekötötték, és szereztek egy botot Gothitól, majd indultak is. Először az ikrekhez, akik csodálkozva néztek a furcsa párosra:
 Hablaty kissé görnyedten, enyhén fájdalmat tükröző arccal támaszkodott Astrid vállaira, meg a botjára. A műlába pedig nem volt rajta, az öregasszony szerint még napokig nem is lehet, legalábbis addig biztosan nem, amíg ennyire fájnak a sebhelyek.
– Woah, mi van, Hablaty, te így, láb nélkül? – mérte végig a mankót Fa. – Ohh, Astrid, te is itt? Szia – köszönt vihorászva a lánynak. De mielőtt ő válaszolhatott volna, Hablaty megköszörülte a torkát.
– Ti loptátok el Néma Swan állatait? – kérdezte. – M-mert tudjátok, amíg ti itthon lazsáltok, vagy keveritek megint a bajt, amit mellesleg nekem kell folyton helyre állítanom, én azon őrlődöm, hogy mihez kezdjek, hogy fogadjam el az Istenek akaratát, a feladatokat, amik még mellettetek rám szakadtak, új lakókkal való szerződés-kötések, boltok bevételeinek rendezése, sárkányok szelidítése, és még aludni is próbálhatok, az végképp nem megy. Sz-szóval most mentek, és szépen visszavisztek minden juhot Swannek, aztán ne halljam meg, hogy csináltatok valamit, mert bajok lesznek – hadarta dühösen egy szuszra az egészet, és gyilkos pillantást vetett az ikrek felé. – Érthető voltam? – vonta fel a szemöldökét, majd hátat fordított a kis viskónak, s Astriddal a Haddock ház felé vették az irányt.
 Bent a házban Hablaty elterült az ágyán, Astrid pedig mellette. Néma csendben bámulták hol a plafont, hol egymást, hol pedig Valkát, aki belépett a szobába egy kopogás után.
 – Hablaty, ebéd – mondta, aztán észrevette a fia mellett fekvő Astridot, és korrigált. – Astrid, drágám, maradsz?
 – Őő... – nézett össze Hablattyal, aki mosolyogva biccentett egy aprót, jelezve, hogy szeretné, ha nem menne el még. – Igen, persze.
 – Rendben, akkor gyertek, megterítek neked is, Astrid – szólt Valka, és otthagyta őket a szobában. Hablaty elhúzta a száját.
 – Remélem, nem kapunk gyomorrontást... – mondta, és felült, magával húzva barátnőjét.
 – Én is nagyon remélem, fiatal ember – viccelődött Astrid.
 Már javában ettek (szerencsére csak sült jak volt az ebéd, kenyérrel), amikor Valka hosszú gondolkodás után megszólalt.
 – Fiam, hogy áll a leány kérés? – kérdezte, mire Hablaty félrenyelte a kenyeret, Astrid pedig kikerekedett szemekkel nézett a fiúra, és annak anyjára felváltva. – Hoppá, ez az, amiről nem beszélhetek? Ne haragudj, Hablaty – kapott észbe, és megveregette az arcát tenyerébe temető fiú hátát.
 – Igen, anya. Ez az... – motyogta, és ivott egy korty vizet, hogy ne fuldokoljon tovább. Most oda a titoknak... A fenébe! - morogta magában, miközben óvatosan Astridra mosolygott. – Hát, mostmár nem lesz meglepetés.
 – Nem hát, Haddock, nem hát – mondta Astrid, és felállt az asztaltól, hogy összeszedje a tányérokat. Amikor Hablaty tálját vette ki a kezéből, egy pillanatra végig simította a fiú kézfejét puha ujjaival, és elsétált elmosni a három edényt.
  Nem sokkal az ominózus étkezés után Hablaty és Astrid ismét a fiú szobájában volt. Ültek az ágyon, és beszélgettek.
  – Sajnálom, hogy anyám elárulta... Pedig megmondtam neki, hogy erről nem szabad tudnod – mondta szomorúan Hablaty.
– Ugyan már! A vak is látja, hogy készülsz valamire, Hablaty – ölelte meg gyengéden a lány.
– Annyira szeretlek, nem akarlak elveszíteni – mormolta alig hallhatóan Astrid vállába, mire ő csak szorosabban húzta magához.
– Nen fogsz, Hablaty. Nem fogsz –suttogta a fülébe.
                               ***
Néhány nap múlva, mikor Hablaty végre felrakhatta a műlábát, éppen a műhely felé tartott, kezében egy ládányi fém tárggyal, Halvérbe ütközött.
– Szia Halvér, rég láttalak – veregette meg a vállát.
– Igen, elfoglalt vagy mostanában – felelte mosolyogva a fiú. – De figyelj, Hablaty, pont téged kerestelek. Astrid mondta, hogy szóljak neked, látták Kalmár Johann hajóját közeledni a kikötőhöz, oda kéne menned.
– Oké, de még be kellene fejeznem valamit... – nézett le a kezében lévő ládára, amiben csillogtak a napfényben a fémek. – A-astrid ajándékán most végzem az utolsó simítasokat. Tudod, Snoggletogra – magyarázta, és elővett óvatosan egy Hibbant sziget logós medált, mire Halvér eltátotta a száját.
– Hűű, ez nem semmi, örülni fog neki!
– É-én is nagyon remélem. Na de, most mennem kell, tudnál szólni nekem, ha megérkezett a hajó? – kérte Hablaty.
– Természetesen. Akkor később, szia Hablaty, jó munkát! – köszönt el, és elindult a Sárkány suli felé.
– Kösz, szia! – szólt utána a fiú, majd sarkon fordult és eltűnt a műhelyben. Odabent találkozott Bélhangossal.
– Még mindig az ajándékát csinálod? – kérdezte nevetve, Hablaty pedig csak elszántan bólogatott. – Nagyon fontos lehet neked ez az ünnep, huh? – kacsintott rá, mire a fiú zavarodottan elhúzta a száját.
– I-igen – felelte, Bélhangos pedig rávert egyet a vállára, majd kisétált a műhelyből, és Hablaty elmasírozott a kuckójába, hogy tovább festhesse, és kivitelezhesse a medált.
 Éppen a kész tárgyat szemlélgette az ablakon beszűrődő leheletnyi fénynél, amikor kopogtattak.
– Gyere! – kiáltott az ajtó felé, miközben gyorsan a háta mögé rejtette a medált.  A kis bejáraton Astrid dugta be fejét, és a tarkóját vakargató Hablatyra nézett.
– Beszélhetnénk? – kérdezte aggódva, s közelebb lépett a fiúhoz, aki meglepetten biccentett, elrakva a meglepetést a zsebébe, követte a lányt.
– Történt valami? – nézett Astridra, aki csak lehajtotta a fejét. Ez nem jelent jót... - gondolta. – Astrid, bökd ki! – kérte Hablaty, mire a lány felsóhajtott.
– Látták Dragot... – nyögte ki, és félve nézett Hablaty szemébe.
– Ho-hogy menekült meg az a va-vadállat? – szorította ökölbe a kezeit.
– Johann azt mondta, látta egy... Egy sárkánnyal, amikor Számkivetett szigeten járt. Azt hallotta, Drago elakarja foglalni Hibbantot, bosszút akar állni... Rajtad – mondta, mire Hablaty elordította magát. Hívta Fogatlant. A sárkány pillanatokon belül odafutott hozzájuk, a fiú pedig felszállt rá, és a Sárkany iskola felé repültek.
– Szólj a többieknek, hogy minél hamarabb legyenek az arénában, hadi megbeszélés! – szólt még vissza a válla felett.
 Astrid nézte őket, aztán elrohant Viharbogárért, hogy elhívja a megbeszélésre a csapatot.
                                   ***
Nem sokára az 5 viking az arénában ült a sárkányával, szemükkel folyamatosan a fel-alá járkáló Hablatyot követve.
– Hablaty, megszólalnál végre? – kérdezte idegesen Takonypóc. A fiú megállt, és a többiek felé fordult.
– Drago hamarosan Hibbantra támad – kezdte, mire Astridon kívül mind meglepődtek. – Van e-egy sárkánya, és bosszú-forralta terve. Az a feladatunk, hogy megvédjük a falut, és a sárkányokat. Nem tudni még, mire készül, de azt tudjuk, hogy véresen megakarja velem fizettetni, hogy Fogatlan legyőzte az alfáját. Tehát, én, Astrid és Halvér elmegyünk a Számkivetett szigetre, megfigyelésre – jelentette ki, és az említettek érdeklődve néztek. – Mu-muszáj meg tudnunk, van-e újabb serege, milyen a sárkánya, amin lovagol, és legfőképpen azt, mikor, hogyan fog támadni. Amíg mi távol leszünk, Kő, Fa és Takonypóc fog felügyelni a szigetre, anya pedig a sárkányokra. Mindenki érti a feladatát? – nézett végig a kis csapaton. Fafej értetlenül rázta a fejét.
– Én nem értem. Akkor most ti mit fogtok csinálni, és hol? – kérdezte, mire Hablaty az orrnyergéhez fogta az ujjait.
– Mondd, te sosem... – motyogta, de félbehagyta. – Ahh, szóval, mi Számkivetett szigetre megyünk – mutatott Astridra és Halvérre. –, hogy... Gyakorlatilag, hogy kémkedjünk Drago után – fejezte be, mire Fafej felmordult.
– Miért nem engem küldesz? Én frankó kém lennék! – csapott a térdére, de Hablaty egy kézmozdulattal lecsitította.
– Azért megyünk csak mi oda, mert Halvérnek kell a sárkány-tudása, Astridnak pedig a harciassága. Rátok pedig itthon van szükség. Bélhangos meg majd rendezi az ügyeimet a távollétünk alatt. Most érted? – vonta fel a szemöldökét a fiú felé.
– Igen is, uram! – vágta magát haptákba, mire mindenki felröhögött. Kivéve Hablatyot, aki folytatta a sétálgatást, majd a térképéhez lépett, amit már felrakott a kőtáblára. Astrid felállt, és némi gondolkodás után a fiú mögé lépett, s annak vállára tette a kezét. Hablaty elernyedt az érintés alatt, de továbbra is a Számkivetett sziget és Hibbant közti útvonalat bámulta.
– Ez háború lesz – mormolta félhangosan Hablaty, és lehunyta a szemeit.